katasztrófa

2019.04.01. 22:19

Ausztrália delfinjei is megsínylik a klímaváltozást

Túlélési arányuk a hőhullám után 12 százalékkal csökkent.

Forrás: Shutterstock

Ausztrália delfinjei is megsínylik a klímaváltozást a víz hőmérsékletének növekedése miatt. Zürichi kutatók tanulmánya szerint a hőség miatt csökken az utódok száma és kisebb az állatok túlélési esélye.

Az Ausztrália nyugati partjainál lévő Cápa-öböl szerepel az UNESCO világörökségi listáján, és elsősorban az itt élő delfinekről ismert. Ezek azonban a klímaváltozás miatt szorult helyzetbe jutottak – állapította meg a Zürichi Egyetem két tudósa, Sonja Wild és Michael Krützen által vezetett nemzetközi kutatócsoport.

A Zürichi Egyetem hétfői közleménye szerint

a kutatók több száz állaton vizsgálták hosszú időn keresztül, hogy milyen hatása volt rájuk a 2011-es hőhullámnak.

Ekkor a vízhőmérsékletek 4 Celsius-fokkal emelkedtek a sokévi átlag fölé. A hőhullám hatására kihaltak a tengerifűmezők és csökkent a halállomány

A 2007 és 2017 közötti időszakot felölelő adatokból kiderül, hogy a hőség a delfineket is megviselte. Túlélési arányuk a hőhullám után 12 százalékkal csökkent – írják a szakértők a Current Biology című szaklapban megjelent tanulmányukban.

Ráadásul a nőstények kevesebb borjat hoztak a világra, és a hőhullámnak ez a hatása még 2017-ben is észrevehető volt.

Az, hogy az utódszám még hat év után sem normalizálódott, meglehetősen szokatlan. „A hőhullám negatív hatásainak mértéke meglepett minket” – mondta Sonja Wild.

A kutatók szerint több ok is húzódhat a háttérben: magyarázat lehet

a rendelkezésre álló táplálék mennyiségének csökkenése, a késői ivarérés vagy a borjak elhanyagolása, ami az újszülöttek megnövekedett halálozási arányához vezethet.

Ezeket a lehetséges okokat a tudósok alaposabban meg fogják vizsgálni.

A tanulmány szerint egyes delfincsoportok kevésbé érintettek: azok, amelyek egy speciális technikával a mélyebb vizekben is találnak táplálékot. A delfinek időnként tengeri szivacsokat használnak „orrvédőként”, amikor a tengerfenéken kutatnak táplálék után. Ez a technika kulturálisan tanult módszer, tehát a csoporton belül utánzással terjed.

A kutatás első alkalommal mutatta ki, hogy

a tengeri hőhullámok nemcsak a tápláléklánc alján lévő élőlényeket fenyegetik, hanem a tápláléklánc csúcsán lévőkre is jelentős, hosszú távú hatással van.

A klímaváltozás hatására a hőhullámok gyakoribbá válnak, ráadásul nemcsak a szárazföldön, hanem a tengerekben és óceánokban is. A hőhullámok számának növekedése a tengerekben nemcsak a delfinpopuláció jövője szempontjából problematikus, hanem az óceánok teljes ökoszisztémáját tekintve is – mondta Michael Krützen.

A Zürichi Műszaki Egyetem és a Berni Egyetem kutatói nemrég a Nature című tudományos lapban számoltak be arról, hogy 2016-ban a szokatlanul magas hőmérsékletű napok száma az óceánokban 1982-höz képest megduplázódott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!