mindig kéznél van

2017.09.07. 12:04

Az egyetemisták 7 százaléka rendszeresen fizet mobiltárcával

A Mastercard felmérése szerint az egyetemisták 7 százaléka rendszeresen, 13 százaléka pedig alkalmanként fizet mobiltárcával.

Az új technológiát a hallgatók 72 százaléka pozitívan értékelte, négyből egy diák pedig biztosan fizetne így, ha rendelkezne a szükséges feltételekkel – derül ki a Mastercard legfrissebb, 1507 egyetemista bevonásával készített online felméréséből, amit csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

A Mastercard felmérésében az egyetemisták fizetési szokásait vizsgálta és megállapította, hogy számukra különösen fontosak az innovatív mobiltechnológiai megoldások, így például a mobiltárca is, amelyhez az kell, hogy a felhasználó rendelkezzen megfelelő bankkártyával és telefonnal, bankjánál pedig legyen elérhető az úgynevezett mobiltárca alkalmazás.

Arra is rámutattak, hogy a megkérdezettek 74 százaléka az egyetem mellett főállásban vagy alkalmanként dolgozik, fizetésük és más, például otthonról vagy ösztöndíjból származó bevételük pedig nagyrészt bankszámlájukra kerül, így elektronikusan elérhető.

A többnyire a 20-as éveik elején járó fiatal válaszadók ötöde okostelefonján keresztül intézi a számla- és mobilfizetést, 33 százalékának pedig már van ilyen jellegű tapasztalata. Ők többnyire ételt rendelnek telefonon vagy mozijegyért, esetleg parkolásért fizetnek így.

Kiemelték: a mobiltárcás fizetést a diákok egyelőre nem a mindennapi fizetés alternatívájaként képzelik el, hanem valamilyen rendhagyó helyzetben, például, ha otthon felejtik bankkártyájukat vagy olyan helyeken, ahol a készpénz használata körülményes lehet, 50 százalékuk a fesztiválokat, 45 százalékuk pedig a szórakozóhelyeket említette. A bankkártyás fizetéshez képest a mobilfizetés előnyét leginkább abban látják, hogy a telefon, ellentétben a készpénzzel és a bankkártyával, mindig kéznél van, valamint kényelmes és praktikus fizetési módot kínál, amihez még a bankkártyát sem kell előkeresni – ismertették.

A Mastercard az egyik globális piacvezető fizetési és technológiai vállalat, amely a világ leggyorsabb feldolgozó hálózatát üzemelteti több mint 210 országban világszerte.

 

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!