Nyitott pincék

2018.04.22. 12:00

Bűbájos hétvégét tartanak Tarcalon

A rendezvény legfontosabb célja, hogy maradandó élményt nyújtson az eseményre látogatóknak, és hogy a vendégek ne csupán a bort, hanem a települést, a helyi gasztronómiát és az ott élő embereket is megismerjék.

Tokaj, 2010. január 13. Makoldi Miklós az újbort vizsgálja. A tokaji Makoldi család a hegy déli oldalán a Szerelmi dûlõben egy holdon háromezer tõ furmint szõlõvel gazdálkodik és a napokban elkezdték az újbor fejtését. Hagyományos oxidáns technikával a mustot hordóban érlelik, leválasztják a kiforrt bort, kitisztítják a hordókat, azokat újból feltöltik és még legalább egy évig érni hagyják a pincében. A jó évjáratokból több üvegnyi bort lepalackoznak és azt csak családi ünnepeken bontják fel. MTI Fotó: Oláh Tibor

Fotó: Oláh Tibor

Az első két sikeres rendezvény után újra Bűbájos Hétvége Tarcalon! Az ideit is a május elsejei hosszú hétvégén rendezi a Tarcal Bor és Kultúra Egyesület.

Egy jó rendezvényhez sokszor túl sok pénz se kell, elég a szervezők lelkesedése, néhány elkötelezett ember, és a program máris sikerre van ítélve. Ez történt a Bűbájos Hétvége esetében is, hiszen amikor 2016-ban elkezdték, a szervezők maguk sem tudhatták biztosan, hogy a kis rendezvény utat talál az érdeklődőkhöz a fesztiváldömping közepette.

Tarcal ugyan a Tokaji borvidék egyik emblematikus faluja, két évvel ezelőttig mégsem emelkedett ki igazán a térség szürke eminenciásai közül, és hiába volt itt két négycsillagos hotel is, nem tartozott az igazán látogatott települések közé. Ezen a helyzeten szerettek volna változtatni az itt élő borászok, felismerve, hogy csak komoly összefogással hívhatják fel magukra a figyelmet.

A Bűbájos Hétvége legfontosabb célja, hogy maradandó élményt nyújtson a Tarcalra látogatóknak, és hogy a vendégek ne csupán a bort, hanem a települést, a helyi gasztronómiát és az ott élő embereket is megismerjék. Tarcal a Tokaji borvidék egyik érdekes színfoltja, természeti és épített környezete, színes történelmi háttere miatt egyre több látogató érkezik a településre. Sokan éppen az első Bűbájos után váltak visszajáró vendéggé.

Mi is most tanuljuk, hogyan kell jó vendéglátónak, igazi házigazdának lenni. Örömmel tapasztaljuk, hogy a vendégeink ma már nem elégszenek meg egy hatboros kóstolóval, kíváncsiak a szőlőinkre, a hegyeinkre, és magunkból is egyre többet kell megmutatnunk – mondta Majoros László, a rendezvény egyik szervezője.

Forrás: Shutterstock.com | Fotós: DisobeyArt

És hogy mi mindenre számíthat, aki április 28-30. között Tarcalra látogat? Programokban nem lesz hiány. Aki szeretné, jógával kezdheti, dűlőtúrával vagy építészeti sétával folytathatja, és táncházzal vagy koncerttel zárhatja a napot. Borozni szinte mindenhol és minden időben lehet, a nyitott pincékben, az ültetett kóstolókon, a sétáló kóstolókon, a tavalyi, a szögletes, a kerek és a lyukas kóstolókon, sőt egészen biztosan még ott is, ahol egyáltalán nem számítanánk rá.

Az idei Bűbájos izgalmas gasztrokalandokat is ígér. Megtudhatjuk, hogy mit kínál egy permakultúrás kísérleti kert és annak konyhája, a Kikelet Pincénél KicsiZso izzítja a smokert, a Pataky portán népi ételeket kóstolhatunk, a Kern Pincészetnél pedig kiderül, hogyan párosíthatóak az orosz ételek a tokaji borokkal.

Akik komolyabban érdeklődnek a borok iránt, izgalmas mesterkurzusokon, és ültetett kóstolókon mélyedhetnek el egy-egy témában. Szabó Edit női boros kóstolóján Árvay Angelika, Magyar Anita és Rácz Erika mutatja be borait, természetesen saját történetekkel fűszerezve az élményt, a Basilicus mesterkurzusán egy különleges vörös fajta, a purcsin lesz a díszvendég, a környező települések borait Káli Ildikó segítségével fedezhetik fel a vendégek, a Mátrai Tőkések, vagyis Karner Gábor, Losonci Bálint és Szecskő Tamás kóstolóját pedig szintén Szabó Edit, a Borsmenta Magazin főszerkesztője vezeti majd.

A helyszíni közlekedést két kisbusz és két taxitársaság is segíti.

A rendezvényen részt vevő borászatok:

Barkland Borászat, Basilicus Borkultúra Központ, Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, Dorogi Testvérek Pincészete, Kern Pincészet, Kikelet Pince, Majoros Birtok, Matyisák-Vízkeleti Pincészet, Myrtus Pince, Pataky Borporta, Tokajicum Borház, Tokaji Kutatóintézet

A részletes program megtalálható a Bűbájos Hétvége esemény facebook oldalán: https://www.facebook.com/events/935392116624485/

Borítókép: Makoldi Miklós az újbort vizsgálja. A tokaji Makoldi család a hegy déli oldalán a Szerelmi dűlőben egy holdon háromezer tő furmint szőlővel gazdálkodik és a napokban elkezdték az újbor fejtését. Hagyományos oxidáns technikával a mustot hordóban érlelik, leválasztják a kiforrt bort, kitisztítják a hordókat, azokat újból feltöltik és még legalább egy évig érni hagyják a pincében. A jó évjáratokból több üvegnyi bort lepalackoznak és azt csak családi ünnepeken bontják fel.

MTI Fotó: Oláh Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!