apró gesztus, óriási segítség

2018.08.22. 19:24

Már egy jótékonysági menüvel is sokat segíthetünk a rászorulókon

Együnk egymásért címmel ismét meghirdeti őszi-téli interaktív adománygyűjtő kampányát a Magyar Élelmiszerbank.

A kampány célja, hogy segítse a rászorulók élelmiszerellátását a szeptembertől decemberig tartó nehéz időszakban. A hetedik alkalommal elinduló kezdeményezéshez azzal csatlakozhatnak az érdeklődők, hogy szeptembertől felkeresik a kampányban részt vevő éttermek egyikét, és ott a jótékonysági menüt választják – közölte a szervezet az MTI-vel szerdán.

A tavalyi kampány eredményeként öt millió forint adományt sikerült összegyűjteni, a csatlakozó éttermek, menzák és más résztvevők 14 vállalati sütivásárt és 22 egyéni akciót valósítottak meg.

Az adományból a szervezet közel 90 ezer nélkülözőt tudott élelmiszerrel segíteni az őszi-téli hónapokban.

A kampányban résztvevő vendéglátóhelyek listája és a kampány részletei a Magyar Élelmiszerbank internetes oldalán (www.elelmiszerbank.hu) olvashatóak. A szervezet az idei kampányhoz továbbra is várja vállalatok, éttermek és menzák csatlakozását – olvasható a közleményben.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock / Monkey Business Images

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!