türelemjáték

2018.02.15. 15:18

Czippán Anett: Küzdöttem a félelmeimmel

A kétgyermekes édesanya maximálisan elégedett az életével, ám nem tagadja, hogy vannak olyan dolgok, amelyek megnehezítik a hétköznapokat. 

/Hot!

Czippán Anett a TV2 őszi sajtótájékoztatóján

Fotó: Teknős Gábor

Anett nem is lehetne boldogabb, hiszen már két kis lurkóval, a hatéves Olivérrel és a két hónapos Somával telnek a napjai. Bár fárasztónak tűnhet, a csinos édesanya egy percét sem bánja az otthonülős időszaknak.

Viszonylag pörgősebb ember vagyok, így tartottam tőle, hogy nehezen fogom bírni, de szerencsére nem így lett. Annyira élvezem az újbóli babázást, hogy azt el sem tudom mondani. Fokozatosan akarom terhelni magamat, aztán idővel persze szeretnék visszatérni a képernyőre – mesélte a Vasárnap Reggelnek az édesanya, akinek szerencsére szuper segítsége van.

Olivér mindig mellettem van, igazi lelkiismeretes testvér, sőt nemrég kikérte magának, hogy nem ölelgetheti annyit a picit, mint én! Emellett a pelenkázásból is kiveszi a részét, sosem akar lemaradni róla. Testvérek közötti féltékenység egy pillanatig sem fordult elő! Soma egyébként igazi szuper kisbaba, rettentően sokat alszik. Nemrég például egyhuzamban hét órát durmolt; nem is tudom, hogyan csinálja... Nem akarom elkiabálni, de az esti fektetésekkel sincs problémánk – tette hozzá a FEM3 Café műsorvezetője, aki egyetlen dologgal áll hadilábon, azon azonban szeretne változtatni. A türelemmel ugyanis komoly gondjai vannak.

Olivér nem mindig érti, hogy miért nem legózom vele abban a pillanatban, amikor éppen a tesóját etetem. Azon vagyok, hogy megtanuljam jól beosztani az időt, hogy mindkét fiamra ugyanannyi jusson. Kerek lett minden, pedig küzdöttem a félelmeimmel. A terhesség alatt lezongoráztam a fejemben, hogy úgy fogom csinálni a dolgokat, mint ahogy eddig, nem fogok bepánikolni semmitől. Aztán meg is lepődtem, mert magamhoz képest egyáltalán nem idegeskedem – tette hozzá a boldog édesanya.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Vasárnap Reggel/Teknős Gábor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!