Járvány

2020.05.12. 08:16

Dísznövényeket népszerűsítő kezdeményezés indult

A kampány célja, hogy ösztönözze a vásárlókat a dísznövények, faiskolai áruk, egynyári és balkonnövények, évelő növények vásárlására.

Forrás: Shutterstock

Az Agrármarketing Centrum (AMC) az Agrárminisztériummal és a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetével összefogva elindította a kertészkedés népszerűsítését, valamint a kertészeti termékek vásárlásának ösztönzését célzó felhívását.

Az AMC hétfői közleménye szerint a járványügyi helyzet különösen nehéz helyzetbe hozta a díszkertész ágazatot is, amely több mint 100 ezer ember megélhetését biztosítja.

Az ágazat nagyságrendileg 470 milliárd forint bevételre számított az idén, de a járványügyi helyzet miatt a dísznövénytermesztéssel foglalkozó kertészetek, kereskedelmi árudák és zöldfelületi szolgáltatást végzők 60-70 százalékos bevételkiesést prognosztizálnak.

A kampány célja, hogy ösztönözze a vásárlókat a dísznövények, faiskolai áruk, egynyári és balkonnövények, évelő növények vásárlására. Másik fontos üzenete a kampánynak, hogy a dísznövények megvásárlásával nemcsak az ágazaton lehet segíteni, hanem sokat tehetünk magunk és családunk egészségéért is – hangsúlyozta közleményében az AMC.

A kampány fő üzeneteivel és hirdetéseivel országos rádiócsatornákon, online portálokon és a közösségi médiában találkozhatnak a fogyasztók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!