szakítás után

2019.03.03. 22:00

Egy cég szó szerint eltünteti az exünket, ha szeretnénk

Egyszerű, de frappáns ötlet.

Forrás: Shutterstock

Kézenfekvő, mégis hiánypótló szolgáltatást nyújt egy cég: eltünteti az exünket! Persze nem száz százalékosan (a kisboltban vagy egy bulin továbbra is összefuthatunk vele) – azonban nem kell csak azért a kukában landolnia egy csomó szeretett fotónak nyaralásokról, kirándulásokról, családi összejövetelekről, csak azért, mert ő rajta van – olvasható a Bors cikkében.

Az Edit My Ex pontosan azt kínálja, amit a neve ígér: a hozzájuk eljuttatott fotókról ügyes kezű grafikusok kiretusálják a többé látni nem kívánt személyt.

Volt, nincs
Fotó: Bors/Edit My Ex

Az ötlet állítólag onnan jött, hogy az alapító, Mark Rofe egyik barátja épp egy fájdalmas szakításon ment át. Mark elhatározta, meglepi a barátot pár olyan fényképpel, amit szeretett, de amin a volt párja is rajta volt. Eltüntette az exet a képekről, és átadta a fotókat. “Miután odaadtam neki az extelenített képeket, láttam, milyen erővel bír, ha egy kedvelt képünkről kitöröljük a volt partnerünket.”

Az exek kisatírozása egyébként képenként jelenleg 7 fontba (2500 forintba) kerül, szóval azért meg kell gondolni, hány közös, megörökített pillanatot szeretnénk átalakítani – de garantáltan megéri!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!