Nagyon figyeljünk a gyerekeinkre!

2018.06.20. 11:21

Egyre többen halnak meg kábítószer miatt

Már negyedik egymást követő éve nő a kábítószer-túladagolás okozta halálozások száma Európában. Az esetek többsége a heroinhoz köthető – figyelmeztetett éves jelentésében az Európai Unió drogügynöksége. Eközben az USA-ban már a gyermekeik mellett aktívan heroint fogyasztók okoznak problémát.

Eleméry Máté

Az Európai Unió drogügynökségének éves jelentése szerint 2016-ban 9138 ember vesztette életét túladagolás következtében a vizsgált országokban – az EU tagállamai mellett Norvégiában és Törökországban – a 2015-ös 8749-cel és a 2014-es 7950-nel szemben. Az adatok kétéves összesítés eredményei, vagyis az uniós ügynökség a két évvel ezelőtti európai helyzetet írja le – írja a Vasárnap Reggel legutóbbi száma.

Tisztább és olcsóbb a por

A túladagolás okozta halálozások csaknem felét 2016-ban Nagy-Britanniában és Németországban regisztrálták, ezeknek 84 százalékában kötődnek a heroinhoz. Az áldozatok több mint háromnegyede férfi, a halálozáskori átlagos életkor 39 év (ami 2015-höz képest nőtt, mert akkor még „csak” 33 volt a túllövési átlagéletkor).

A jelentés szerint a kokain ára az európai piacon évek óta stagnál, viszont a hozzáférhetősége jelentősen nőtt, tisztasága pedig évtizedes rekordot ért el. Tavaly nagyjából 2,3 millió európai fiatal felnőtt fogyasztott kokaint.

A heroinnál hasonló a helyzet: egyre olcsóbb és egyre tisztább anyag van az utcán, ennek következtében a rutinból „lövők” körében folyamatosan nő a túladagolások száma.

A gyerekek sincsenek biztonságban

Az európai felmérés időpontjával egy időben, pontosan két esztendeje Amerikában tovább cizellálták a problémát: a hatóságok külön mappát nyitottak azok számára, akik gyermekeik mellett adagolják túl a kábítószert. Megrázó történeteket jegyeztek fel Indianapolisból és Ohióból.

Amikor a rendőrök ráakadtak, Erika Hurt az autója vezetőülésében ült. Eszméletlen volt, a feje hátrabicsaklott, a szája nyitva, a bal kezében még mindig a fecskendőt szorongatta. Hátul, a gyermekülésbe kötve ült a nő tízhónapos kisfia. Az autó Indianapolistól 70 kilométerre, egy vidéki áruház parkolójában állt. Egy járókelő vasárnap délután tárcsázta a segélyhívót, miután látta, hogy a nő eszméletlen, és egy gyerek is van a kocsiban. A 25 éves anya heroinnal adagolta túl magát. Csak azután tért magához, hogy kétadagnyi Narcant adtak be neki a mentők. Erika Hurt-öt letartóztatta a rendőrség, amint kiengedték a kórházból. A kisfiú a nagymamájához került.

Túllőtt nagyi a parkolóban

2016 októberében az ohiói East Liverpoolban járőrök állítottak meg egy gyanúsan haladó kocsit. Az első üléseken egy pár ült, alig voltak maguknál, a hátsó ülésen a nő négyéves unokája utazott. Az 50 éves Rhonda L. Pasek és a 47 éves James Lee Acord szintén túladagolták a heroint.

Nem sokkal az ohiói pár esete után egy nagymamát találtak eszméletlenül, egy járó motorú terepjáróban, egy benzinkút parkolójában. A hátsó ülésen a nő nyolchónapos unokája játszott, gyermekülés nem volt a kocsiban.

Detroitban szintén egy benzinkútnál parkoló autóban találtak egy két- és egy négyéves gyereket, a túladagolt anyjuk mellett. A nő annyira kiütötte magát, hogy a légzése percenként kettőre lassult.

Nálunk a pia hódít

Magyarországon a cannabis a leggyakrabban használt kábítószer, amelynek fogyasztása a 18–34 évesek körében összpontosul. A jelentés szerint az elmúlt években csökkenőben van az aktív fogyasztók száma. Ezzel szemben a már idézett európai felmérés szerint az alkalomszerű, de nagy mennyiségű alkoholfogyasztás gyakorisága magasabb volt Magyarországon az összes többi vizsgált ország átlagánál.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!