Évtizedes álomból ébresztették fel a szuszékot

A szuszék az egyik legősibb magyar bútordarab. Igaz az idők során leváltotta a kétajtós szekrény, hagyományos készítésének titkát, elkötelezett mesterek máig megőrizték. Már csak egy olyan ácsolt láda készítő van az országban, aki kizárólag az évszázados módszerrel dolgozik. Gyenes Tamás örül annak, hogy a szuszék újra egyre nagyobb divat: ahogy régen, ma is menyasszonyládának viszik, nászajándékba – írja a Vasárnap Reggel legfrissebb száma.

HAGYOMÁNY

Az ácsolt láda története több ezer évre nyúlik vissza, és ennek a bútornak a készítési hagyománya csak nálunk a Kárpát-medencében maradt fönn. Annak ellenére, hogy a 17. században még egész Európában elterjedt volt, ma már nem találni sem olyan francia, sem olyan angol bútorkészítőt, aki ismerné a régi ládák mesterfogásait. Gyenes Tamás Gránátalma-díjas fafaragó és furulyakészítő a gyökereivel együtt talált rá a szuszékkészítés titkokkal teli mesterségére és évek alatt fejlesztette használhatóvá a tudását.

Annak ellenére, hogy az élet elsodort onnan és sokfelé éltünk, mindig is nagyon erősen kötődtem a szülőföldemhez, az Alsó-Ipoly mentén található, Bernecebarátihoz – mesélte Gyenes Tamás. – Itt ismertem és szerettem meg a nagyapám segítségével a famunkákat is. 2000-ben aztán úgy alakult, hogy sikerült megvásárolnunk egy rokonunk házát a faluban. Ez egy szabadkéményes, eredeti parasztház, ami olyan állapotban volt, hogy fel kellett újítani.

Neki is láttunk a feleségemmel és menet közben kiderült, hogy ehhez, sok régi tudásra szükségünk lesz, hiszen falat kellett tapasztani, kéményt kellett rakni, kemencét építettünk, vesszőt fontunk. A munkákhoz pedig megkerestünk még élő, egykori mestereket a faluból, hogy segítsenek. Ez aztán felkeltette az érdeklődésünket a régi korok helyi kézművesei és így a néprajz és a helytörténet iránt is. Az értékőrzés lassanként Bernecebarátiból is kimozdított bennünket.

Az Ipoly mentén több települést is bejártunk, öreg parasztházakat fotóztunk, amikor egy tető nélküli házban, megpillantottunk egy régi szuszékot. Hazahoztuk, szétszedtem, kielemeztem a darabjait és elkezdett érdekelni. Keresni kezdtük az öreg szuszékokat, vásároltunk is párat és az évek alatt szépen összegyűjtöttem azokat a szerszámokat és tudást is, ami ahhoz kellett, hogy belevágjak a már saját, új ládák elkészítésébe.

Ez nem kis feladat. A szuszékok ugyanis valódi kézműves darabok. Nem használnak a készítésekor semmi gépi szerszámot, csak a régi, ősi egyszerű eszközöket, még a szegek is fából készülnek hozzá és sem ragasztót, sem festéket nem lát egy ilyen láda. Miután összeácsolják, megfüstölik, ez a barnás színezet lesz a díszítés alapja, amit úgy karcolnak bele a felületébe. Egy kisebb szuszék is másfél-két hónap alapos munkát igényel.

A régi mesterek hagyományait folytatva, az eredeti szerkezetben, a több száz éves módszerekkel készítem a ládáimat. Ez egyrészt nagyon nehéz fizikai munka, másrészt – a díszítés miatt – rendkívül kifinomult kézügyességet, szépérzéket és figyelmet kíván. A mai faművesség alapjaival ellentétben, ezek az ácsolt ládák nyers fából készülnek, kizárólag kézműves technológiával állítjuk össze. Az utolsó virágkorukat a múlt század elején élték ezek a bútorok, ami Trianonnal zárult le. Addigra vették át ezt a funkciót, a festett asztalos, vagy tulipános ládák.

A hagyományos menyasszonyi használatra aztán mindkét ládaféle eltűnt – a szuszék készítését 1955-ben tudták utoljára filmre venni – mégis sok száz ácsolt láda található még a Kárpát-medencében. Gyenes Tamás pedig nemcsak készíti, de időt és fáradtságot nem kímélve, önerőből kutatja is az ősi bútort. Könyvet is írt róla. 800 ládát dokumentáltak eddig a feleségével, ez alapján azt mondják: tájegységenként változnak a ládák, 35 különböző típusát írták le eddig. Különféle nevet is adtak ennek a bútornak, a palócoknál például szekrénynek, cifra szekrénynek nevezték és nemcsak a kelengyés ládának, de a nagyobb, díszítetlen darabokat gabonatárolónak is használták, amit szuszéknak neveztek. Ezek némelyike olyan nagy volt, hogy csak székre, létrára állva lehetett kinyitni. A Délvidéken kócsagnak, Baranyában szökrönynek, Erdélyben pedig szuszéknak, vagy szuszinknak hívták. Formájában, de a díszítésnél használt motívumokban is vannak különbségek. Van ahol búbos, van ahol lapos volt a teteje, mivel például Erdélyben, ülőalkalmatosságnak is használták.

A palóc cifra szekrények mintázata azért olyan gyönyörű, mert itt a menyasszonyok életük legnagyobb eseményére kapták. Ezek gyakran tudatosan megszerkesztett jelképírásos kompozíciók, virágokkal emberalakokkal: jókívánságot jelentettek, vagy egy történetet meséltek el. Az esküvő utáni új helyen, ebben volt az újasszonyok szinte mindene. Mivel a hornyok lefelé állnak a szuszékban, még a víz is lefolyik róla. Emiatt egy jól elkészített ácsolt ládában biztonságban volt minden. Ragaszkodtak is hozzá az asszonyok, életük végéig. Az ácsolt szuszék pedig tartós, több generációt is kiszolgált, rendes szobai körülmények közt néhányszáz évig is elálldogál.

Ismerünk 3-400 éves példányokat is. Ezek miatt sokan gyűjtik is őket, de egyre többen szeretnének, új saját ládát is. Nem csoda, minden szuszékot körülleng valamiféle megfogalmazhatatlan ősiség, erő, időtlenség és utánozhatatlanság: éppen darabjainak szabálytalansága, csodálatos díszei miatt. Az én ládáim között sincs kettő egyforma.

Az elmúlt években tehát feléledt ez az régi szép­mesterség. Megrendelésre újra készítenek kisebb méretű palóc szuszékot, az eredeti kézi módszerrel és a régi díszítésekkel. Főleg nászajándékba, menyasszonyoknak viszik.

A szuszék nem tulipános láda

Gyakran keverik össze a két fajta ládát, pedig nagyon más a kettő. A szuszék egy több ezer éves technológia kiforrott formája, hasítással, ácsmunkával készült, jó minőségű bükkfából. Kizárólag illesztésekkel, az utolsó darabjáig nyers fából készült. Sem ragasztás, sem festés nem volt rajta. A díszítését is karcolással készítették. A tulipános láda, más nevén festett vagy asztalos láda, a későbbi asztalosipar terméke, előre fűrészelt puhafából, fenyőből és gépi szerszámokkal, ragasztással készült. Ezt díszítették, színes, festett virágokkal, innen kapta a tulipános láda elnevezést.

Palócok őrizték meg a legősibb tárolóbútort

A magyar ácsolt láda minden tárolóbútorunk közt a legrégibb itt a Kárpát-medencében. A néprajzkutatók szerint őse már az ókori közel-keleti civilizációkban kialakult. Gyenes Tamás azt mondta: a kutatások alapján ezeknek a ládáknak a szerkezete, formájának és díszítéseinek jellegzetességei bizonyíthatóan 1-2000 évesek. A krétai kultúra, hasonló emlékei pedig 4000 évre nyúlnak vissza. „Az ázsiai lovasnépeknél is ismert volt, és a Selyemút vonaláról is találtam már adatokat, így minden bizonnyal jelen volt már az Árpád-kori magyaroknál is. Mindenesetre legnagyobb számban, leggazdagabb díszítéssel, a Kárpát-medence népi kultúrájában maradt fenn a szuszék, azon belül pedig a hagyományaikhoz ragaszkodó palócoknál. 50-100 évvel ezelőtt még létezett ácsolt technikájú bölcső, ácsolt ágy, ácsolt asztal, faliszekrény, polc is – ebből is látszik, őseink milyen szerteágazóan használták ezt az évezredes technikát, ami manapság újra elkezdett élni.

Borítókép: Gyenes Tamás saját fotója