luxus

2018.08.29. 13:30

Ez lett az Astonok netovábbja

A DB11-essel bebizonyította az Aston Martin, hogy a korábban unalomig ismételt megjelenést igenis képesek izgalmassá tenni a formatervezők, és ezt most még tovább fokozták a DBS Superleggera kedvéért.

Forrás: AFP / IMAGINECHINA

Fotó: QIANLONG

Az utónév az olasz Touring stúdióra utal, amely kivette a részét az új modell fejlesztéséből, és egyébként több mint fél évszázados múltra tekint vissza a két cég együttműködése – olvasható a Vasárnap Reggel legutóbbi számában.

Nem vették át az olaszok jellegzetes térvázát, megtartották a DB11-esnél is használt alumínium vázszerkezetet, a tömeg csökkentése érdekében azonban a külső borítólemezek már nem fémből, hanem karbonból készülnek – leginkább ennek köszönhető, hogy 72 kg-mal sikerült csökkenteni a tömeget, ami így csupán 1693 kg. Lágyan ívelt vonalakat, látható karbon légterelőket használnak, és mindenfelé levegő be- és kiömlőket látni. A márka valaha volt leggyorsabb autójához olyan aerodinamikai csomagot fejlesztettek, ami végsebességnél 180 kg leszorítóerőt termel, utóbbi érték szintén rekord a briteknél.

A downsizing jegyében ugyan nemrégiben 6,0-ról 5,2 literre csökkent a V12-es blokk lökettérfogata, azonban ezt a hiányosságot két hatalmas turbófeltöltő alkalmazásával küszöbölték ki a mérnökök.

Ezek után már csak némi finomhangolásra volt szükség, no meg a pillangószelepekkel teletűzdelt új kipufogórendszerre, és máris rendelkezésre állt a 725 LE/900 Nm teljesítmény. Utóbbi, mármint a maximális forgatónyomaték értéke az 1800-5000-es fordulatszám-tartományban mérhető. Akkora erőről van szó, hogy nagyobb teherbírású, nyolcfokozatú ZF automatikus váltót használnak, amelyet szokás szerint a hátsó tengelyre építenek – nagy szerepet játszik ez az 51:49 arányú tengelyek közötti súlyeloszlásban. A gyorsulás javítása érdekében rövidebbre vették az áttételeket és mechanikus önzáró differenciálművet alkalmaznak.

A száguldás szerelmeseinek
Fotó: automotor.hu

A 100 km/órás sebességet 3,4 másodperc alatt éri a DBS Superleggera, a 0-160 km/órás sprint 6,4 másodpercig tart, és 340 km/óra az elérhető csúcs. De nem csak álló helyzetből fürge a britek kupéja, a 80-160 km/h gyorsulást negyedik fokozatban mindössze 4,2 másodperc alatt teljesíti.

A felfüggesztést áttervezték, nagyobb kerékdőlést használnak eltérő szilentekkel a kanyarstabilitás javítása érdekében, a hasmagasságot fél centivel csökkentették. Módosították a motortartó bakokat annak érdekében, hogy a hatalmas méretű V12-es ne mozgolódjon annyit, s így ne zavarja a kanyarból kigyorsítást. Az aktív lengéscsillapítás gyorsabban alkalmazkodik a körülményekhez, és magától értetődően karbon-kerámia fékrendszer lassít elöl 41, hátul 36 centi átmérőjű tárcsákkal, hat- illetve négydugattyús nyergekkel.

Az ülések varrása és különleges díszbetétek teszik egyedivé a Superleggera utasterét
Fotó: automotor.hu

A főfékhengert módosították, hogy rövidebb legyen a pedálút. A kanyarok bevételét segíti az egyes kerekek fékezésével az elektronika, akár nagy tempónál is, mert a karbon-kerámia fékrendszer hőterhelése ezt lehetővé teszi. Azt egyébként a menetstabilizálóval együtt ki is lehet kapcsolni, ám ezt csak ideális körülmények és megfelelő vezetési tudás esetén javasolják. A 21 colos kovácsolt alufelnikre Pirelli P Zero A7-es abroncsokat szerelnek fel, elöl 265/35, hátul 305/30-as méretben, ezek vázszerkezetét és gumikeverékét kifejezetten ehhez a típushoz optimalizálták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!