Praktikák

2019.02.04. 11:00

Ezekre mindenképpen figyeljen, ha csirkemellet vásárol

Magyarországon, de a világ legtöbb országában is elképesztően komoly élelmiszer-biztonsági minőségellenőrzésen kell átesnie a húsoknak.

Forrás: Shutterstock

A csirke a leggyakrabban vásárolt hús hazánkban. Ön is nagyítóval nézi át például a csirkemellet mielőtt megveszi? – kérdi a Borsonline.

A tanyasi a legjobb

Viszonylag olcsó, könnyen hozzájuthatunk, és még finom is a csirkemell, ezért sokat is fogyasztunk belőle. Azonban nem mindegy, hogy honnan vásároljuk a friss húst.

Egy nagyon jó vitamin-, ásványi anyag és állati fehérjeforrás, amire egyértelműen szüksége van a szervezetünknek. Arról azonban sokszor megfeledkezünk, hogy a nagyüzemben nevelt állatok nagyon gyorsan elérik a vágási súlyt, ami miatt veszítenek a gasztronómiai értékükből és – bár igaz, hogy még nem teljesen bizonyított – az egészségre gyakorolt hatásából is.

Tapasztalhatjuk is, hogy ezeknek már sokkal nagyobb a víztartalma – magyarázta Abonyi Orsolya dietetikus. Hozzátette, hogy

sokkal jobb, ha inkább a tanyasi csirkét keressük a piacokon, mert ez az emberi szervezet számára is sokkal jobb lehet.

A szakértő szerint a testünknek szüksége van a csirkére, de nem akkora mennyi­ségben, ahogy mostanában fogyasztjuk.

Más állattal is kiváltható

Főleg a diétázók gondolják azt, hogy csak a csirke a legjobb választás, ha le akarják adni a pluszkilókat, pedig ez koránt sincs így. A dietetikus szerint bármilyen más hússal kiválthatjuk a csirkét, már csak azért is, mivel a változatosság az egyik legfontosabb, hogy a lehető legtöbb egészséges anyagot bevigyük a szervezetünkbe.

Igaz, hogy a csirke elérhetőbb, de fontos, hogy ne csak ezt együk. Kiválthatjuk például pulykamellel is, de

a sertéskaraj, vagy a szűzpecsenye is nyugodtan bekerülhet az étkezésünkbe.

Ezek a húsok is ugyanolyan soványak, azonosan magas fehérjetartalommal bírnak, mint a csirke, így legalább változatosabb lesz az étkezésünk, ezáltal egészségesebb is – szögezte le.

Figyeljük a csíkokat!

Nincs olyan háziasszony, aki ne nézné meg alaposan a húst a boltban, mielőtt megvásárolná. Már egy kis apró gyanús foltnál is viszszatesszük a polcra a vákuumcsomagolt, vagy friss csirkét, bár

a szakértő szerint nem kell félnünk, hiszen ellenőrzött húsokról van szó.

Magyarországon, de a világ legtöbb országában is elképesztően komoly élelmiszer-biztonsági minőségellenőrzésen kell átesnie ezeknek a húsoknak, hogy a boltokba kikerüljenek, így különösképpen nem kell aggódni – magyarázta Csorbai Attila, a Magyar Baromfi Terméktanács igazgatója. Ezzel szemben viszont felröppent a hír, miszerint a fehér csíkos csirkemellet jobb kerülni, mivel a növekedési hormonok itt rakódnak le a húsban.

Mások azt mondják, hogy mozgásra képtelen állat húsában jelenhetnek meg ezek a foltok. A kutatások e témában folyamatosak, gyakori az új információ, de tény, nem lehet eléggé óvatosnak lenni, ha bármit is veszünk. A kereskedők zömében persze bízhatunk.

Ehetjük a bőrét is

Gyakran mondják azt, hogy nem szabadna sokat ennünk a csirke bőréből, mivel magas vérnyomást és koleszterint okoz. Azonban a Baromfi Terméktanács igazgatója szerint a speciális diétát követők kivételével

bárki elfogyaszthatja, sőt még jót is tesz a szervezetnek.

Csorbai Attila a Borsnak azt mondta: ugyan nagyon magas a csirkebőr zsírtartalma, de egyes vitaminok és ásványi anyagok zsírban oldódnak, ezért a megfelelő hasznosuláshoz szükségünk van a bőrben található zsiradékra.

Borítókép: illusztráció / Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!