itt az idő változtatni

2020.07.11. 18:15

Ezzel a három kérdéssel könnyebb lesz a gardróbrendezés

A legegyszerűbb rávágni a szekrényajtót a kupira: ha nem látjuk, olyan, mintha nem is lenne káosz a ruhák között. A helyzet akkor súlyosbodik, ha egy rohanós hétköznap reggel kell megtalálni a kedvenc darabunkat.

Forrás: Shutterstock

Tele a szekrény, reggelente azonban egy darab sem akad a kézbe, amit fel lehetne venni? A legtöbbek számára ismerős a helyzet, mégis nagyon nehezen vesszük rá magunkat, hogy megszabaduljunk a szekrény tartalmának nagy részétől – írja a Lakáskultúra.

A gardróbrendezés mindig jó ötlet, és csak három kérdést kell feltennünk magunknak, ha igazán eredményesek szeretnénk lenni. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, ezekre válaszolva akár a felére is csökkenthetjük a szekrény tartalmát. A ruhákat nem minden esetben kell kidobni, ha jó állapotban vannak, adományozzuk vagy adjuk el azokat!

Vajon megvenném újra?

Van az úgy, hogy ami a babán jól mutat, vagy a próbafülkében még jó ötletnek tűnik, az otthon már jóval kevésbé tetszik. Sokak szekrényében állnak halomban ezek a „rossz döntések”, az impulzusvásárlások végeredményei. Ha a válasz nem, az egyértelmű jelzés, hogy a ruhának mennie kell. Persze az is lehet, hogy a stílusunk változott az évek során, ez teljesen természetes, de nem jelenti azt, hogy ragaszkodnunk kéne a múltbéli kedvencekhez, ha ma már teljességgel elképzelhetetlen a viselésük.

Sokkal könnyebb lesz a készülődés, ha a már nem hordott ruháinktól megszabadulunk
Fotó: Shutterstock

Jól áll rajtam?

Talán a legkönnyebb és legfontosabb kérdés. Lehet, hogy vásárláskor még csodásan mutatott rajtunk, de azóta kinyúlt, kifakult, és az is előfordulhat, hogy az alkatunk változott az idő múlásával. Ha nem passzol tökéletesen, itt az ideje megválni tőle. Ha még új vagy ritkán hordtuk, adjuk el garázsvásáron, esetleg cseréljük el a barátnőkkel.

Hordtam az elmúlt évben?

Erre, ellentétben a „Felveszem a közeljövőben?” kérdéssel, egyértelműbb a válasz. És így a döntés is: ha az elmúlt egy évben egyszer sem éreztünk késztetést, hogy felvegyük, ha valahogy minden szezonban hanyagoltuk a darabot, akkor nincs helye az életünkben, csak a helyet foglalja. Persze kivételt képeznek azok a kivételesen elegáns ruhák, amiket csak különleges alkalmakkor hordunk.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!