suli

2017.08.28. 12:08

Fogadja meg tippjeinket, és gördülékenyen indul majd a tanév

Elszakadt órarend, foltos ing, álmos lurkó – mindenre van ötletünk.

Már csak néhányat kell aludni, és elkezdődik az új tanév. Íme, a Fanny magazin tippjei a felkészülés utolsó pillanataira!

*Beszürkült a gyerek ünneplőinge vagy -blúza? Emiatt nem kell újat venni, csak mosás előtt áztassa szódabikarbónás vízbe!

*Ha a gyerek most megy elsőbe, vagy új helyen kezdi a tanévet, érdemes előre feltérképezni, hogy milyen útvonalon és mennyi idő alatt érnek oda. A mért időhöz adjanak hozzá legalább tíz percet, hiszen szeptemberben mindig közlekedési káosz van – nehogy elkéssenek már az első napon!

*Ha eddig nem tette, mától minden este korábban parancsolja ágyba a gyereket, így nem készül ki mindjárt az első héten a korai keléstől.

*Hiányzik még néhány apróság az iskolai felszerelésből? Hacsak nem létszükséglet a meglétük, érdemes megvárni a beszerzésükkel a szeptemberi kiárusításokat.

*Tanév közben megszaporodnak a gyerek ruháin a tintafoltok. Ecettel veheti fel ellenük a harcot: dörzsölje át vele, majd tegye a mosógépbe a textíliát.

*Ha kitöltötték a papír órarendet, ragasszák át vastag celluxszal, így nem fog már az első hónapban elszakadni.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!