életmentő

2019.08.23. 19:15

Hihetetlenül hatásos a HPV-oltás

A vírus okozta rákos megbetegedések 92 százalékát lehet megelőzni vele.

Forrás: Shutterstock

Elsőrendű fontosságúnak nevezete az immunizálás felgyorsítását az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC), amely csütörtöki közleményében hangsúlyozta, hogy a HPV (humán papillomavírus) okozta rákos megbetegedések kialakulásának mintegy 92 százaléka megelőzhető a védőoltással.

A HPV 2012 és 2016 között a becslések szerint évente 34 ezer 800 rákos megbetegedést okozott az Egyesült Államokban a CDC most közzétett jelentése szerint, amely rámutat arra, hogy évente 32 ezer 100 megbetegedést lehetett volna megelőzni a védőoltással.

A HPV nők és férfiak daganatos betegségeit, egyebek mellett a méhnyak, a vulva, a vagina, a pénisz, a végbélnyílás és a garat rákos megbetegedését okozza.

A HPV-daganatok nélküli jövő karnyújtásnyira van, de sürgős lépésekre van szükség az átoltottság arányának növelésére

- hangsúlyozta Brett Giroir, az egészségügyi kormányzat illetékese. Hozzátette: az a cél, hogy elérjék a 80 százalékos beoltottságot.

A CDC az ajánlja, hogy minden 11-12 éves gyermek kapja meg a védőoltást, még azelőtt, hogy a vírussal találkozhatnának. A központ adatai szerint azonban a 13 és 17 év közötti korosztály beoltásában csekély haladást értek csak el.

Összességében az amerikai tinédzserek 51 százaléka kapta meg a teljes vakcinamennyiséget, ami 2017 óta mindössze 2 százalékpontos emelkedést jelent. A jelentés szerint nagyobb arányban kérték az oltást gyermekeiknek azok a szülők, akiknek ezt javasolta a háziorvosuk.

A jelentés azt is kiemelte, hogy miközben 26 éven felül általában nem ajánlják az oltást, azok a 27 és 45 év közöttiek, akik korábban nem kapták meg, de a kockázati csoportba tartoznak, az orvosukkal konzultálva kérhetik.

A HPV-oltás különösen a méhnyakrák elleni védekezésben kulcsfontosságú – emelte ki a jelentés.

Egyúttal azt ajánlották a 21 és 29 év közötti nőknek, hogy háromévente végezzék el a Pap- és a HPV-tesztet is.

„A HPV-teszt további információkkal szolgálhat, ha a Pap-teszt (méhnyakrákszűrés) eredménye nem egyértelmű a 21 éves és annál idősebb nőknél” – húzta alá a jelentés.

Címkék#oltás#hpv

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!