hosszú az út

2017.09.02. 10:01

Hogyan kerül a tea a csészébe?

A tea készítéséről ritkán esik szó, képriportunkban azonban bemutatjuk, hogyan lesz a zöld levelekből illatos ital.

Azt sokan tudják, hogy a tea hazája az ősi Kína, arról azonban már jóval ritkábban esik szó, hogyan is lesz a teacserje teljesen hétköznapinak tűnő leveleiből milliók kedvenc frissítője. A teafogyasztás eredete egyébként nagyon régre nyúlik vissza, ugyanis a 4700 éve uralkodó Sen-nung kínai császár nevéhez fűződik. A kínaiak hite szerint egyébként a tea elkészítése és fogyasztása magasabb szintre emeli az emberi szellemet és bölcsességet.

A világ legjelentősebb teatermelője és exportőre, Kína 2016-ban 2,43 millió tonna konyhakész teafüvet állított elő. Az ország teaágazata nagyságrendileg 80 millió főt foglalkoztat a termesztőktől a kereskedőkig. Meglepő lehet, de a teafű kilónkénti ára 80 jüantól (3060 forinttól) 4000 jüanig (153 ezer forintig) is terjedhet. Bár ma már itthon is sokféle tea kapható, a leveleket alapvetően három nagy csoportba sorolják, ennek megfelelően létezik fekete, zöld és fehér tea. Az, hogy egy tea fekete, zöld vagy fehér lesz-e, döntően a szárítás módjától és idejétől függ.

Mint minden más terméknél, a teánál is fontos a megfelelő csomagolás, hiszen hiába a remek íz, ha nem látjuk, mit veszünk. Bár a tea hazájában sokszor nem jelent gondot a kevésbé látványos csomagolás, a külső ma már legalább olyan fontos, mint az íz.

Látható tehát, hogy a tea tehát nem a filternél kezdődik: az apró zöld levelek nagyon hosszú utat tesznek meg a cserjétől a csészénkig.

Címkék#tea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!