Felmérés

2021.04.26. 09:36

Kiderült, mennyit költenek havonta otthoni kávézásra a magyarok

Az otthoni kávézásra havonta átlagosan 3 ezer forintot költenek a magyarok a Costa Coffee és a GKI Digital közös, kávézási szokásokat felmérő kutatásában, amelyben 2700 embert kérdeztek meg, közülük több mint kétezren rendszeres kávéfogyasztók. A válaszadók 28 százaléka ennél is többet, 3-5 ezer forint költ kávézásra, míg 5 ezer forint feletti összeget csak minden tizedik válaszadó.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A felmérés szerint sokan kávéznak a munkahelyükön, ők havonta legfeljebb 3 ezer forintot költenek erre, míg a válaszadók több mint fele nem fizet a munkahelyi kávéért, azt a munkaadója biztosítja számára.

Elviteles kávéra a válaszadók 15 százaléka 3 ezer forintnál magasabb összeget költ havi szinten és minden ötödik fővárosi szintén legalább 3 ezer forintot költ havonta útközbeni kávéfogyasztásra.

A megkérdezettek 60 százaléka ugyancsak 3 ezer forint körül szánna arra, hogy kávézóban fogyassza el kedvenc feketéjét:

egy espresso-ért átlagosan 482 forintot, míg latte, vagy cappuccino italokért 694 forintot hajlandók fizetni a válaszadók.

A kávé alapanyagát főként szupermarketekben (47 százalék) és hipermarketekben (36 százalék), illetve diszkont üzletekben (34 százalék) vásárolják. A válaszadók közel ötöde kávéra specializálódott webáruházban, míg tizede online szupermarketben vásárolja meg a kávét.

A kávét fogyasztók márkahűek: a vásárlók közel fele általában a megszokott márkát választja, de fenntartja, hogy szívesen kipróbál esetleg mást is, ha megtetszik neki egy-egy új kávé.

Minden ötödik válaszadó néhány kedvenc márka közül választ, míg 34 százalék mindig a megszokott márkát választja.

A tapasztalatok szerint a magyar kávépiac növekedésének a motorja a szemes és a kapszulás kávé: a felmérés szerint a válaszadók kétharmada vásárol szemes vagy kapszulás kávét, míg közel fele vesz őrölt kávét is.

A kávévásárlás fő szempontja minden második embernél a korábbi tapasztalat, a kóstolás, de a válaszadók harmada a márkát, az árát és a kávé erősségét is a választási kritériumok közé sorolta.

A fenntarthatósági szempontokat a kávéivók 80 százaléka tartja fontosnak, és a fogyasztók 7 százaléka a kávé vásárlásakor is szem előtt tartja ezt.

A kutatásból kiderült az is, hogy a háztartások java része több mint két típusú kávéfőzővel rendelkezik – szinte egyformán népszerű a kotyogós (38 százalék) és a kapszulás (37 százalék) kávéfőző.

A főző vásárlásakor minden második válaszadó számára a legfontosabb szempontnak az bizonyult, hogy finom kávét lehessen készíteni otthon is, valamint, hogy gyorsan, jó minőségű kávé készüljön. Az ár ebben az esetben nem döntő tényező: mindössze 7 százalékuk mondta, hogy az eszközt az alacsony ára miatt választotta.

A felmérés 2021 márciusában készült, a Coca-Cola HBC Magyarország megbízásából a GKI Digital készítette.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!