Erő

2017.07.14. 15:10

Kocsitoló fesztivált tartanak Kocson

A hétvégén 21 csapat részvételével rendeznek kocsitoló fesztivált Kocson. A férfiak 1500 méteres távot teljesítenek, a női csapatok távja ennél kissé rövidebb.

A kocsi kocsitoló fesztiválon a férfiak 1500 méteres távot teljesítenek, a női csapatok távja ennél kissé rövidebb – közölték a szervezők az MTI-vel.

Az ország minden részéből, valamint Kocs testvértelepüléseiről érkezett csapatok egy 380 kilós, hagyományos, fa kerekekkel szerelt kocsit tolnak végig időre a Komárom-Esztergom megyei település főutcáján, megküzdve a lejtőkkel és az emelkedőkkel.

Szombaton a felnőtt csapatok háromszáz méteres előfutamon mérkőznek meg és akkor tartják a gladiátor és az amazon futamot, ahol egy-egy férfinak és nőnek egyedül kell mozgatnia a kocsit 1200 és 300 méteres távon. Ezen a napon indulnak az iskolások öt fős csapatai is.

Vasárnap délelőtt a résztvevők saját készítésű járműveket vezetnek, amelyet nem hajthat akkumulátor és belső égésű motor. A korábbi években a közönség levegővel, pedállal, akkumulátoros fúrógéppel és napelemmel hajtott szerkezeteket láthatott.

A felnőtt csapatok versenyére délután négy órakor kerül sor. A kétnapos fesztiválon a látogatók megtekinthetik a kocsi fejlődéséről rendezett kiállítást, kézművesek és helyi termelők áruiból válogathatnak és kovácsbemutatón vehetnek részt.

A fesztivált annak emlékére szervezik meg évről évre, hogy a gyors és könnyű szekeret Kocs falu iparosai fejlesztették ki az 1200-as években. A szerkezet akkori újszerűségére jellemző, hogy a „kocsi” szóval és változataival több európai nyelven is ugyanazt a közlekedési eszközt jelölik.

 

Címkék#kocsitolás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!