összetartás

2019.11.11. 09:15

Londonban rendezték meg az első Angliai Diaszpóra Iskolatábort

A magyar kultúrához kapcsolódó irodalmat, történelmet, földrajzot, néptáncot tanultak.

Forrás: Kárpát Expressz

A szemerkélő eső sem tudja elriasztani a fiatalokat a reggeli tornától, igaz, ők már hozzászoktak a csapadékos angliai időjáráshoz. London mellett, egy cserkésztáborban járt az M1 aktuális csatorna Kárpát Expressz című műsorának stábja, ami néhány napra jelképesen magyar földdé változott, köszönhetően az első Angliai Diaszpóra Iskolatábornak.

A tábort a Külföldi Magyar Cserkészszövetség felkérésére a woking-i magyar iskola szervezte, melynek vezetője, Hipszki Márton úgy gondolta, hogy a heti két órás magyar oktatás mellé kell egy olyan lehetőség az itt élő gyerekeknek, ahol minden idejüket a magyar kultúrának és nyelvnek szentelhetik.

„Ez egy intenzív egyhetes tábor, ahol a gyerekek reggeltől estig foglalkozásokon vannak” – mondja Hipszki Márton főszervező. – „Ez érinti a magyar irodalmat, történelmet, a földrajzot, a néptáncot, mindent, ami a magyar kultúránkhoz tartozik és kapcsolódik. Örültünk, hogy meg tudtuk szervezni a gyerekeknek, mert óriási löketet ad a magyar identitástudatuk megőrzéséhez.”

„Nekünk, a külföldi magyar cserkészetnek – azon túl, hogy a cserkészetet igyekszünk maximálisan átadni a gyerekeknek – nagyon-nagyon fontos feladatunk, hogy a magyarságtudatukat erősítsük, elmélyítsük bennük, és ezáltal egy magyar közösséget építsünk velük együtt” – fogalmazott Varga Emese, a Szent-györgyi Albert Cserkészcsapat parancsnoka.

Nagy-Britannia területéről összesen negyven általános iskoláskorú gyerek érkezett, akik rögtön az 1700-as évek Magyarországán találták magukat, mert a Rákóczi emlékév kapcsán a tábor témája egész héten át a nagyságos fejedelem és a szabadságharc volt.

Korosztályokra szabva, játékosan és élményszerűen mégis nagy mennyiségű tudásanyagot kaptak a gyerekek, ami így sokkal jobban megmarad bennük.

„Csapattá kovácsolódtak, pedig még csak három napot voltak együtt” – mondta Kecskés Márta, a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa a gyerekekről. „A szókincsük nagyon-nagyon megnőtt, olyan bátran beszélnek magyarul és olyan választékosan, hogy szerintem még a szüleik is meglepődnek a végén.”

A gyerekek tanultak Rákóczi Ferencről és a családjáról is, készítettek családfát is. Írtak levelet és megtanulták, hogyan pecsételték le régebben a borítékokat.

André Csaba néptáncoktató az erdélyi Gyimesekből érkezett. A gyimesi csángó fiatalember párjával együtt magyar néptáncot tanít a gyerekeknek. Mint mondja, nagy a felelősségük, mert sokan most először találkoznak a magyar népi kultúrával.

„Van ennek hosszútávú hatása is, volt itt a táborban olyan, akit annyira érdekelt, hogy egy pár év múlva azt gondolom, hogy meg fog jelenni valamelyik kárpát-medencei népzene és néptánc táborban, és ennek nagyon örülünk” – mondta el André Csaba.

„Otthon dolgozom erdélyi gyerekekkel, de ez így teljesen más élmény nekem innen nézve, és nagyon jó tapasztalat is, hogy az itteni gyerekekkel is dolgozhatok, és látom, hogy milyen hatással van rájuk a néptánc” – tette hozzá Sándor Ildikó Zsuzsanna néptáncoktató.

A fiatalok rengeteget tanultak egy hét alatt és szépen bővült a magyar szókincsük is.

Mindezt a tábor lezárásaként egy előadás formájában szüleiknek is megmutatták, amely végül közös táncmulatsággá alakult. A gyerekek csillogó tekintetét, és szüleik büszke arcát látva nem kérdés az első Angliai Diaszpóra Iskolatábor sikere, mint ahogy az sem, mennyire ragaszkodnak a külföldön élő gyerekek magyar gyökereikhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!