a madarak szépsége

2020.11.30. 10:31

Madárfotós pályázat legjobbjait díjazták Tatán

Jakab Tibor Asztrál landolás című fotója nyerte az Envirotis – Madarak fényben és árnyékban – 2020 fotópályázat első díját.

Forrás: Mészáros Csoport

Fotó: Jakab Tibor

A fotópályázatot kiíró, a Mészáros Csoporthoz tartozó Envirotis Holding harmadik éve a Tatai Vadlúd Sokadalom főtámogatója, az együttműködés részeként a cég a tavalyi sikeres kezdeményezés után idén második alkalommal hirdette meg a fotópályázatot.

A profi és amatőr fotósok számára egyaránt kiírt pályázatra több mint kilencszáz alkotás érkezett

- közölték a szervezők.

Idén huszadik alkalommal rendezték meg a Tatai Vadlúd Sokadalmat, Közép-Kelet Európa egyik legrangosabb természetvédelmi fesztiválját. A nyár elején meghirdetett Madarak fényben és árnyékban pályázat előválogatása után száz kép került a héttagú, fotósokból és természetvédelmi szakemberekből álló zsűri elé. Először az ötven legjobb fotót választották ki, ezekből a kiíró fotóalbumot jelentetett meg. Az online díjátadóra a huszonöt legjobb fotó szerzőjét hívták meg, három fő- és hat különdíjat osztottak ki.

Jakab Tibor fődíjat kapott Asztrál landolás című fotója mögött, Török János Suhanás című képe lett a második, Boromisza Zsombor Fényterápia című alkotása a harmadik helyezett.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság különdíját Szabó Irma Hamm, bekaplak című képe; a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesületét Boromisza Zsombor Fényterápiája; Tata város Önkormányzatét Keresztes Zoltán Mondd, kis kócos, hol van a mamád? című alkotása kapta. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Komárom-Esztergom megyei csoportja Kovács Norbert Lendület című fotóját jutalmazta, a mobiltelefonos különdíjat Enyedi Ágota kapta Idill a tavon című alkotásáért, míg Gazsi Máté lett a közönségdíjas Az első falat című munkájáért.

A zsűri elnöke, Potyó Imre környezetkutató, természetfotós kiemelte:

azokat a képeket díjazták, amelyek a madarakat valamilyen nehezen megismételhető helyzetben kapták el, illetve amelyek az újdonság erejével hatnak, van bennük valami különleges.

Csonka Péter ornitológus, a Tatai Vadlúd Sokadalom egyik elindítója és főszervezője, a zsűri tagja hangsúlyozta: természetvédőként számára különösen fontos, hogy a madarakat szaporodásukban, pihenőhelyükön vagy természetes mozgásukban ne zavarja a fotós munka közben. Ezért csak etikus elvek alapján készített képeket fogadtak el a kiírók.

A pályázat szervezői kiemelték: mindenkit ösztönözni szeretnének a kísérletezésre, azokat is, akiknek nincs az élmezőnyre jellemző szintű eszközük, de érdekli őket a téma, érzékenyek a madarak szépségére.

Borítókép: Jakab Tibor Asztrál landolás című képe/Mészáros Csoport

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!