közvélemény-kutatás

2019.08.28. 10:29

Már a párokra is hatással van a Brexit

Egy közvélemény-kutatás szerint az Európai Unióban maradni akaró britek majdnem fele mérges lenne, ha gyerekük egy olyan emberhez menne hozzá, aki a kilépés mellett áll. De azok aránya sem elhanyagolható, akik soha nem randiznák egy olyan emberrel, aki más politikai párttal szimpatizál, mint ők maguk.

Forrás: Shutterstock

Fotó: javi_indy

A briteknél zajló Brexit-mizéria olyannyira beférkőzött már az emberek életébe, hogy lassan nem lesz elfogadott a házasság egy Brexit-párti és egy azt ellenző brit között. A YouGov friss közvélemény-kutatásából ugyanis az derül ki, hogy ötből majdnem két brit, aki az Európai Unióban való bennmaradást szavazta meg, mérges lenne, ha a gyerekük egy Brexitet pártoló emberhez menne feleségül – írja a V4NA.

A YouGov a kutatást 2380 emberrel végezte el, akiknek

mintegy 11 százaléka vallotta azt, hogy nagyon mérges lenne egy ilyen házasság esetén, míg 28 százalékuk csak valamelyest érezne haragot a házassággal kapcsolatban.

Az érdekes kutatás a pártok közötti ellentétes érzelmekre is kitért. Mint kiderült, a munkáspárti szavazók 11 százaléka nagyon nem nézné jó szemmel, ha gyerekük egy toryhoz menne feleségül – ez az ellenszenv viszont nem ilyen erős a konzervatívok részéről. A megkérdezettek egy része azt is elmondta, soha nem randizna egy másik politikai párttal szimpatizáló emberrel.

A csattanót a felmérés végére hagyták, ugyanis mint kiderült,

a megkérdezettek három százaléka nem emlékszik arra, mire is szavazott három éve a Brexit-referendumon.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!