ösztöndíj

2018.11.20. 13:36

Növekszik az ápolói munka iránti elkötelezettség

Az ápolói ösztöndíj a szakmában való elhelyezkedést segítve jelentősen támogatja a fiatalok ápolói munka iránti elkötelezettségét – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Horváth Ildikó azt mondta, a programban részt vevő, egészségügyi szakképzést végző tanulók a tanulmányaik alatt havi 40 ezer forint ösztöndíjban részesülnek.

A támogatás feltétele, hogy a szakképzés megszerzését követően legalább annyi ideig valamelyik hazai, közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál dolgoznak, ameddig az ösztöndíjat is kapták

- tette hozzá.

Páva Hanna, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgató-helyettese arról beszélt, a szeptember 5-én meghirdetett pályázati ciklussal együtt már több mint ezer emberrel kötöttek szerződést.

Ebben a félévben 15 szakképesítést jelöltek meg, amelyek között a csecsemő- és gyermekápoló, valamint a mentőápoló is szerepel

– ismertette.

Hozzátette, az ösztöndíjjal támogatható OKJ-szakképzések körének meghatározása a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatókra vonatkozó betöltetlen álláshelyek száma alapján történik.

Gondos Miklós, az ÁEEK főigazgatója kiemelte, nagyon fontos a folyamatos utánpótlás biztosítása.

A vidéki kórházak 500 milliárd forintos, valamint a közép-magyarországi régió következő 6-7 évben 700 milliárd forintból megvalósuló fejlesztése is ezt a célt szolgálja – hangsúlyozta.

Viziné Molnár Anna, az Uzsoki utcai Kórház ápolási igazgatója úgy fogalmazott, a fiatalok ösztönözhetőek az ápolói pályára, az ösztöndíjprogram pedig a legjobb módszer erre. Hozzátette, a programtól nagyobb létszámú, jól képzett utánpótlást vár.

Az ÁEEK 2017. június 1-jén indította el ápoló tanulók részére a pályaválasztást támogató ösztöndíjprogramot. Az eddigi két, már lezárt pályázati ciklusban 890 érvényes pályázatot nyújtottak be. A pályázók közül 826 tanulóval kötöttek szerződést, és több mint 300 millió forint ösztöndíjat folyósítottak.

Borítókép: illusztráció

Shutterstock / Stokkete

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!