Jön a hideg

2018.10.30. 14:04

Okos fűtéssel mindenki jobban jár

Még csak pár hideg napon kellett befűteni, máris több mint húsz ember szenvedett szén-monoxid-mérgezést, és a légszennyezési problémák nagy része is a fűtésből adódik hazánkban. Nemcsak a veszély miatt érdemes azonban figyelni: az év felében fűteni kell, ami jelentős kiadással jár, nem mindegy, hogyan csinálja!

Fábos Erika

Az elmúlt hetek hűvösebb időjárása miatt már több otthonban befűtöttek. Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a Vasárnap Reggel című hétvégi magazin legutóbbi lapszámában azt mondta: csak októberben eddig 30 esetben riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt, 20 ember pedig mérgezést is szenvedett. Pápán például egy háromfős család került kórházba amiatt, mert a vízmelegítő levegő-utánpótlása nem volt megfelelő, és mérgező szén-monoxid képződött. Évente átlagosan tíz ember hal meg szén-monoxid-mérgezés miatt, pedig ezek a balesetek megelőzhetőek lennének. Nagyon gyakran történik a fürdőszobában a baleset.

A CO-érzékelő életet menthet!

A szén-monoxid annyira mérgező, hogy ha a szoba levegőjének csak egy térfogatszázalékát eléri, már 1-2 percen belül halált okoz – mondta Mukics Dániel. – Érdemes tudni, hogy ahol volt szén-monoxid-érzékelő, nem történt a mérgező gázzal kapcsolatos haláleset. A szén-monoxid színtelen, szagtalan, sem az emberek, sem az állatok nem képesek kiszagolni, a mérgezés tünetei pedig könnyen összekeverhetők más megbetegedések tüneteivel: fejfájás, émelygés, hányinger. Egy megfelelően működő fűtőeszköz is bármikor meghibásodhat, ezért tanácsos egy jó minőségű szén-monoxid-érzékelőt beszerezni. A megvásárolt érzékelőket mindig fejmagasságban helyezzük el. Ha a hálószobába tesszük, akkor a fekvő helyzetben lévő fejünk magasságához telepítsük. Ha meghalljuk az érzékelő riasztását, azonnal hagyjuk el a lakást, és hívjuk a 112-es segélyhívó számot. Ha valaki eszméletlen, azonnal vigyük szabad levegőre! Ha a saját testi épségünket nem kockáztatjuk, szellőztessünk ki! A nem megfelelő érzékelők életveszélyesek, éppen ezért inkább ne az interneten rendeljük! Érdemes tájékozódni vásárlás előtt, a katasztrófavédelem honlapján összegyűjtötték a megbízható vészjelzőket.

Fürdőszobában történik minden második baleset

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint sokan tévesen csak a gázüzemű fűtőeszközökhöz kötik a veszélyes gázt, holott minden nyílt lánggal működő fűtő-, vízmelegítő- vagy főzőeszköz használata során kialakulhat. A szén-monoxid-mérgezéses esetek elsősorban a nyílt lánggal működő fűtőeszközök hibájára, valamint a levegőellátásuk hiányára, máskor pedig a kémények állapotára vezethetők vissza. Csaknem minden második esetben a fürdőszobában használatos nyílt égésterű fűtőberendezés a szén-monoxid-mérgezés előidézője, minden tizedik alkalommal pedig a konyhában alakul ki mérgezés. Sokan elfelejtik, hogy olyan helyiségben is összegyűlhet a veszélyes mennyiségű szén-monoxid, ahol nincs kémény.

„Akkor nyílt égésterű egy fűtőeszköz, ha látható, elérhető számunkra a lángja – fűtenek, főznek vagy vizet melegítenek velük, ezek az eszközök mind a szoba levegőjét használják az égéshez – mondta Mukics Dániel. – Nem csak a gázzal működő berendezések okozhatnak szén-monoxid-mérgezést. A kandallóval, cserépkályhával, olajkályhával, vegyes tüzelésű kazánnal fűtők ugyanúgy veszélyeztetettek, hiszen minden, nyílt égéstérrel működő eszköz forrása lehet a mérgező gáznak. A régi faajtókat és -ablakokat sokan jól szigetelő műanyag nyílászáróra cserélték. Ezek olyan jól szigetelnek, hogy nem jut elég friss levegőhöz a fűtőeszköz, és elhasználja az égéshez a lakásban lévő oxigént. Ilyenkor tökéletlen égés alakulhat ki, és másodpercek alatt veszélyes mennyiségű szén-monoxid jön létre.”

Ha szigeteltetünk, hívjunk szakembert

A Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika szaklap készített kutatást arról, hogy leggyakrabban mi okozta a szénmonoxid mérgezéseket hazánkban. Kiderült, hogy nem a kémény, nem is a gázkészülék, hanem a megfelelő légellátás hiánya a főbűnös a mérgezésekben. Ez okozta a balesetek 41 százalékát.

„Ma Magyarországon minimum egymillió lakásban van egy vagy több kéményes gáz- és/vagy szilárd tüzelésű berendezés – mondta Szemán Róbert. – Ezek túlnyomó részét az elmúlt 30-40 évben úgy telepítették, hogy az égéshez szükséges oxigént tartalmazó levegő a lakáson kívüli szabad térből, az ajtó- és ablakréseken keresztül jutott be a lakásba, lakótérbe. A tömeges méretűnek mondható nyílászárócserék miatt ez a helyzet alapvetően megváltozott. Nagyon fontos, hogy ha nyílászárót cserélünk, vagy ha kéményes tüzelőberendezés van a lakásban, konzultáljunk fűtéstechnikai szakemberrel, épületgépésszel, mert veszélyes, sőt életveszélyes is lehet egy ilyen felújítás után a lakás, ha nincs megfelelő levegőellátás. Emberi tartózkodásra szolgáló helyiségben egy felnőtt embernek óránként minimum 20 köbméter friss levegőre van szüksége, ha ez nem biztosított, az nagy bajt okozhat.”

Érdemes szakemberrel konzultálni. Fotó: Shutterstock

Sokan rossz fát tesznek a tűzre

Szemkönnyezés, orrfolyás, torokkaparás, köhögés, tüsszentés – ezek azok a jelek, amelyekből arra következtethetünk, hogy szervezetünket zavarja a levegő rossz minősége. Ha tartósan magas a levegőben a szálló por mennyisége, akkor ezek a tünetek nemcsak a krónikus betegeknél, időseknél jelentkezhetnek, hanem akár az egészséges embereknél is. A légszennyezettség pedig az egyik legjelentősebb egészségügyi kockázati tényező. Az Egészségügyi Világszervezet igazolta, hogy a légszennyezettség rákkeltő, nyolc halálesetből egyet a légszennyezés okoz. E hetekben is tizenöt olyan város volt Magyarországon, ahol nem volt megfelelő a levegő minősége, mert túl magas volt a szállópor koncentrációja. A légszennyezést elsősorban a lakossági fűtés, égetés okozza.

Hazánkban a háztartások szilárd tüzelése az összes energiafelhasználás mindössze négy százalékát teszi ki, ugyanakkor az egészségre leginkább káros légszennyező anyagok, a rendkívül apró részecskék 70 százaléka innen származik. Minden negyedik háztartás éget hulladékot kályhában, kazánban, minden ötödik pedig a szabadban. A szabálytalan lakossági hulladékégetés fő okának a többség az ismerethiányt tartja. Gyakori tévhit, de nem igaz, hogy a leginkább környezetkímélő módszer a fával való fűtés. Igaz, hogy megújuló energiaforrás, hiszen újratelepíthető és szén-dioxid semleges, de sok szennyezőanyagot juttat a környezetbe a füsttel és a hamuval egyaránt, főleg ha nem megfelelően égetik és ha rossz minőségű, szennyezett vagy vizes fát tesznek a tűre.

Van, amit még törvény is tilt

Magyarországon a hulladékok nyílt téri vagy háztartási tüzelőberendezésben történő égetését több mint 15 éve törvény tiltja, mert a hulladékok elégetésére a háztartási tüzelőberendezések alkalmatlanok. A kezeletlen fa és a papír kivételével tilos minden hulladék elégetése. A festett vagy lakozott fa, rétegelt lemez, bútorlap, raklap, építési fahulladék, ajtók, gerendák, színes, „fényes” papírhulladék, petpalack, műanyag hulladék, autógumi, rongy égetése nemcsak tilos, de veszélyes is. Elégetésükkor a bennük található, mérgező vegyületek a levegőbe és a hamuba kerülnek, ezzel a környezetet szennyezik, de életveszélyes is lehet. Ha az égés során felszabaduló gázok egy része nem távozik a kéményen keresztül, a szobában lévők belélegezhetik, ami egyes műanyagok esetében halálos is lehet, de mindenképpen károsítja az egészséget. Másrészt lerakódhatnak a kéményben, és ott később akár tüzet okozhatnak.

 

Ezekkel a trükkökkel olcsóbban lehet meleg az otthonában

  • Egy korszerű kazán, a radiátorra szerelhető termofej pluszköltség ugyan, de takarékosabb lehet a fűtés.
  • Nézze meg, jól zárnak-e az ablakok és a bejárati ajtó és javítsa ki a szigetelést, ha nem!
  • Szabályozza helyiségenként a hőfokot vagy a radiátort!
  • Éjszakára vegyen vissza a fűtésből, 17-18 fokban a legpihentetőbb az alvás.
  • Nem célszerű teljesen leállítani a kazánt, ha elmegy otthonról, gazdaságosabb, ha 4-5 fokkal veszi csak vissza!
  • Számoljon! Ha csak egy Celsius-fokkal csökkenti a lakás hőmérsékletét, azzal 5-6 százalékkal kevesebb lesz az energiafelhasználás.
  • Az optimális, 50 százalék körüli páratartalom, növeli a hőérzetet.
  • Ha nemcsak a fűtőberendezést, de az egész rendszert átvizsgáltatja időnként, szintén spórolhat: ha elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű víz van a csövekben, nem vízköves a fűtésrendszer, hatékonyabban működik.
  • Húzza el a függönyöket, ha elmegy otthonról, a napsütés képes akár 2 fokkal is felmelegíteni a lakást.
  • Esténként viszont húzza le a redőnyt, az éjszakai hidegben, a nyílászárokon keresztül gyorsabban hűl ki a helyiség, nem árt, ha ezzel is szigetel.
  • Borítókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!