szavazásértékelés

2020.08.06. 11:09

Olvasóink inkább a hűs szobára voksoltak a kánikulában

Persze voltak sokan, akik utaztak, de néhány embernek már túl zsúfolt volt a Balaton.

Balatonkenese, 2020. július 30. Az 52. Kékszalag Nagydíj tókerülõ vitorlásverseny mezõnye Balatonkenese közelében 2020. július 30-án. MTI/Varga György

Forrás: MTI / Varga György

Fotó: Varga György

Múlt hétvégén szinte megtelt a Balaton, ezért a heti szavazáson arra voltunk kíváncsiak, olvasóink is csobbantak-e egyet a hűsnek azért valószínűleg nem annyira nevezhető habokban.

Némileg meglepődve tapasztaltuk – ugyanakkor tökéletesen meg tudjuk érteni – hogy többségük (33%) inkább otthon, lehúzott redőnyök mellett pihent, és nem nagyon mozdult ki a hőségben.

A szavazók 32 százaléka azt mondta, a Balaton neki túl zsúfolt, ezért inkább csendesebb helyen töltötte a hétvégét. Ennek is megvan természetesen a maga bája.

A voksolók 19 százaléka még óvatos, ők tartanak a járvány második hullámától, valószínűleg keveset mozdulnak ki, a Balaton felé pedig főleg nem vennék az irányt mostanában.

Nem úgy a szavazók 17 százaléka, akik számára egyértelmű, hogy ha nyár, akkor Balaton, más szóba sem jöhet, és amikor tehetik, azonnal robognak is a magyar tengerhez. Nekik jó nyaralást kívánunk innen is, hiszen a hétvégén megint igazi kánikula lesz, akár 32 fok is lehet.

[eweb-voting id="3126254"]

Borítókép: az 52. Kékszalag Nagydíj tókerülő vitorlásverseny mezőnye Balatonkenese közelében 2020. július 30-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!