Szavazási eredmény

2021.08.26. 13:50

Olvasóink kétharmada tanúja volt az eddigi legnagyobb tűzijátéknak

Látta minden idők legnagyobb Szent István-napi tűzijátékát? – ezt firtattuk az ünnepi hosszú hétvégét követő olvasói szavazásunkban, amelyből kiderült, portálunk látogatóinak közel kétharmada követte élőben vagy a tévén keresztül az augusztus 20-i ünnepség csúcspontját.

Budapest, 2021. augusztus 20. Tûzijáték a Duna felett Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján 2021. augusztus 20-án. MTI/Lakatos Péter

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

Minden idők legnagyobb tűzijátékát rendezték meg idén Budapesten az államalapítás ünnepén. A két évvel ezelőttihez képest nyolcszor annyi rakétát, összesen mintegy 40 ezer darabot lőttek fel 35 perc alatt, de a Budavári Palota és a Parlament épületére vetített fényfestés, valamint drónok is színesítették a Szent István-napi attrakciót.

Legtöbben, a válaszadók több mint fele, 55%-a otthonról, a tévé képernyője elől nézte a tűzijátékot, de mint írják, így is gyönyörű volt számukra a látvány. A helyszínen olvasóink kereken 10%-a követte az eseményeket, őket pedig egyenesen lenyűgözte a produkció, amely a magyar nép otthonra és új hitre találását, az új haza megtartásáért vívott küzdelmeit jelenítette meg.

Mindössze a válaszadók kicsivel több mint egyharmada, egészen pontosan 35%-a válaszolt úgy, hogy idén nem tudott ott lenni a tűzijátékon, de egyúttal kifejezte, ha lesz rá lehetősége, jövőre bizonyára ellátogat az eseményre.

[eweb-voting id="4350053"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!