séta

2017.11.26. 16:25

Péter Szilvia órákon át mesélne egy-egy palotáról vagy városépítőről

A következő történetből kiderül, egy elhivatott ember is elég lehet ahhoz, hogy kovászként közösséget teremtsen maga körül.

G. Juhász Judit

Már a megállóban sejthettem volna, hogy furcsa dologba keveredem, amikor legalább huszonöten özönlöttek fel a buszra, foglalták el a még szabad helyeket, és beszéltek, beszéltek, nevettek, beszéltek. Kicsit előredőltem a székben, hallgatóztam. Így tudtam meg, hogy városnézésre mennek, sokadszor már, és hogy most éppen az Andrássy út eleje és a paloták vannak soron. Leszálláskor már le volt vajazva a dolog velük, befogadtak, együtt hömpölyögtünk a hatalmas téren egészen a villamosig – így indul a Vasárnap Reggel cikke, amely egy különleges kezdeményezésnek járt utána.

Adták magukat a dolgok, mesélte később Batyalikné Papp-Váry Sára gyógytornász, aki jó néhány évvel ezelőtt kezdett el tornaórákat tartani Diósdon – nem nyugdíjasoknak, hanem kortalanoknak. Egyszer valaki azt mondta, jó ez a csapat, mi lenne, ha torna után sétálnánk egyet Diósdon? Aztán sétáltak még egyet, s a következő sétát már Budapestre tervezték. Azóta, úgy másfél éve, Kortalanok Séta- és Tornaklubjának hívják magukat, s néha egész napos kirándulásokra is elmennek. Ilyen volt a – természetesen borkóstolóval összekötött – Mórra és vidékére szervezett út is.

Megszállottan szeretni Budapestet

Péter Szilvia idegenvezető, és megszállottan szereti a fővárost. Képes órákon át mesélni egy-egy palotáról, utcáról, városépítőről, tervezőről, a múltról és a még régebbi múltról, a legendává lett történetekkel elvarázsolja hallgatóit. Rákaptak hát a városnézésre, azóta havonta legalább egyszer nekiindulnak, sokszor ötvenen is.

A csapat többsége nő – a fér­fiak sajnos kicsit szégyenlősek és kényelmesek, magyarázzák, ezért csak elvétve képviseltetik magukat a programokon. A legidősebb tag néhány éve már a nyolcvanat is betöltötte, nem szeret lemaradni a csoporttól. Ma a szokásosnál rövidebbre szabták az idejüket, a nagyjából háromórás kirándulás után éppenhogy futja egy kis közös kávézgatásra, sütizgetésre, a sajgó lábak pihentetésére. Hat órától kezdődik a Diósdi Női Kar próbája, és bizony hárman közülük a kórusnak is tagjai.

Mindenki kap a nyakába egy walkie-talkie-t, kétszáz méteres körzetben veszi az adást. Szilviának nem kell kiabálnia, s ha valakiknek muszáj valamelyik kirakatnál megállniuk, semmi baj nincs, hiszen a fülhallgatón követhetik Szilvia történeteit, s egyszer csak utolérik a többieket. Szilvia a szívében örökös helyet nyert városépítő hőseiről mesél, Podmaniczky Frigyesről, Feszty Adolfról, Ybl Miklósról, közben figyeli követői reakcióit, az utcát, s néha figyelmeztet a külvilágra, hogy vigyázzatok, vált a lámpa, jönnek az autók. Csak kapkodjuk a fejünket, amikor sorolni kezdi, hogy az Andrássy út 1886-ban kapta a nevét, de 1883-ban még Radial­strasse, azaz Sugárút volt a neve. Hogy 1950-ben Sztálin úttá lett, majd 1956 októberében Magyar Ifjúság útjának keresztelték, s hogy 1957-től nagyon sokáig Népköztársaság útja volt, és csak 1990-ben kapta vissza az Andrássy út nevet. Hogy bár a Hermina út most Zuglóban van, az 1830-es években a mai Andrássy út egy részét még Hermina térként ismerték. Szilvia kopottas fényképmásolatokat ad körbe. Mindenki megnézte? – kérdi, s boldogan bólogat, hogy bizony, jól látjuk, 1887-ben a Király utcában még villamos járt.

Gyalogolunk az Andrássy út pompás palotái között, akkoriban öt évet adtak arra, hogy felépítsék őket, és kitétel volt, hogy csak magyar anyagból és csak magyar munkásokkal dolgozhatnak. Másfél évszázada álló faragott kapuk, kockaköves kocsibehajtók, freskók és szekkók, vagyonokért helyrehozott vagy éppen elenyésző körfolyosók, vaskorlátok, s egy tán véletlenül megőrzött belső kút delfinekkel, mutatja Szilvia. A csapaton nem látom a fáradtság jelét, követik az idegenvezetőt, kérdeznek, fotóznak, nevetgélnek.

Az operaháznál járunk, amikor feladom, s a földalatti felé veszem az irányt, hogy egy szélmentes padra görnyedve nyalogassam a sebeimet. A kortalanok csapata hömpölyög tovább az Andrássy úton, aztán be a volt balettintézet melletti utcába – mert ott is van egy palota, egy kapu, egy freskó, egy dombormű, amit muszáj megcsodálni.

Sára, a kovász

Azt mondják, elég egy helyre, egy eseményre elmenni, a többi program már magától jön. Márta előbb csak tornázni járt, ott hallott a kirándulásokról, azóta már két régi barátnőjével erősíti a csapatot. Meg persze az énekkart is.

A csapatból többen dolgoznak, Erzsikének például, aki a villamoson csatlakozott hozzánk, minden alkalommal ki kell sakkoznia, hogy jusson ideje az üzletre meg a többiekre is. Tegnap lemondott a tornáról, hogy ma kirándulhasson.

Sára, a gyógytornász az egyik fő szervezője a Diósdi Földön Futók egyesületének is, évente nyolc-tíz tematikus versenyt, például bejgli- és Mikulás-futást, szilveszterkor pezsgőfutást, később tavaszköszöntő futást, legutóbb pedig, Márton-napkor, libakergető futást rendeztek. Tavaszi és nyári vasárnapokon közös kocogást vagy éppen állatos futást hirdetnek meg, bárki csatlakozhat hozzájuk, és csatlakoznak is. Azt meséli, hogy a családi versenyek nemcsak különböző távok lefutásából, hanem megoldandó feladatokból is állnak. A torna- és kiránduló­csapatból ilyenkor többen segédkeznek, mikor mire van szükség, azt csinálják: zsíros kenyeret kennek, vagy éppen az ellenőrző pontok valamelyikénél feszítenek. Erzsike például korábban versenyszerűen pingpongozott, így természetes, hogy ő felügyeli a pontozást.

A diósdi gyógytorna, amelyből a kirándulós társaság is kinőtt, egyetlen csoporttal indult, de mostanra már három is van belőle, mondja Sára. A 9 órás csoport a csendeseké, nyugodtaké, a 10 órás a kicsit idősebbeké, a 11 órás pedig az, ahol legalább ketten mindig beszélgetnek, muszáj nekik. Mindezen felül – szintén Sára vezetésével – azok, aki ennél több mozgásra vágytak, 2015-ben megalakították a Diósdi Napsugár Tornacsoportot. Különféle koreog­ráfiákra eszközös gyakorlatokat végeznek, az edzéseken Sára lánya is részt vesz, ő sokkal szigorúbb, mesélik. Kiabálni is tud, hogy rajta, csináld, de egyáltalán nem baj, mert ide ez kell, hiszen állandó fellépők a diósdi rendezvényeken.

Mire jó a gyógytorna?

Speciális terápia, eszközként a mozgást használja az általános erőnlét, a fizikai és szellemi frissesség megőrzéséhez. Jelentős szerepe van a prevencióban, a terápiában, rehabilitál és kikapcsol. A mozgékonyabb, rugalmasabb időseknek jobbak a reflexeik, így védettebbek a balesetektől. A résztvevőknek javult az egészségi állapotuk, csökkent a korlátozottságérzésük, nőtt a munkabírásuk és az életkedvük

 

Borítókép: Váry-Papp Sára

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!