Szenvedély minden mennyiségben

2017.07.06. 15:24

Szerelemszótár nem csak házasoknak

A szerelmesek egymásra találnak és világraszóló lakodalmat csapnak – a legtöbb mese itt ér véget. De mi legyen ezután? Mit tehetünk azért, hogy boldogan éljünk, míg meg nem halunk? Összegyűjtöttük a legfontosabb dolgokat, amelyekre érdemes odafigyelni. Így az álom nem válik rémálommá.

E, mint elfogadni

Egy kapcsolatban tekintettel kell lenni arra, hogy mi zavarja a másikat. Ám a folytonos zsörtölődés is sok lehet egy idő után! Próbálja meg nem megnevelni vagy megváltoztatni a párját. Hiszen éppen ezek miatt az apró furcsaságok, hóbortok miatt szeretett bele, nem?

F, mint féltékenység

A partner elvesztésétől való félelem fellendítheti a lapossá vált kapcsolatot. Aki észreveszi, mennyire fontos neki a párja, az többet is foglalkozik majd vele. De a folytonos kutakodás megöli a szerelmet. Higgye el: a kedvesének ön a legfontosabb!

I, mint igen

Létezik szebb vallomás a partner számára, mint egy életre elköteleződni? A kutatások szerint a házasság nemcsak boldoggá tesz, de az egészség megőrzésének is az egyik legfontosabb feltétele.

K, mint kíváncsiság

Egy kapcsolat elején minden új és izgalmas, aztán az egymás iránti érdeklődés lassan alábbhagy. Maradjon kíváncsi! Beszéljen az álmairól és a vágyairól! Ez összeköti majd Önöket, és erőssé teszi a szerelmüket.

Sz, mint szünet

A közelség fontos, de akik mindig mindent együtt csinálnak, unalmassá válhatnak egymás számára. Ügyeljenek arra, hogy legyen saját baráti körük, amelynek tagjaival rendszeresen együtt töltenek némi időt. Így mindenki újabb élményeket gyűjthet, amelyek megannyi új és új témát adhatnak a beszélgetésekhez.

Keresse a Fanny Magazint az újságárusoknál vagy a lapcentrum.hu oldalán

 

Címkék#szerelem

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!