Elővigyázatosság

2017.10.30. 16:41

Többet fáj a fejünk, ha rosszul látunk

A Magyar Látszerész Szövetség szerint másfél millióan úgy hordanak szemüveget, hogy nem voltak előtte látásvizsgálaton. Sokan előre gyártott, bolti szemüveget használnak, ezzel károsítják a szemüket, ami például vezetés közben veszélyes is lehet.

Forrás: shutterstock.com

Fotó: Look studio

Látásunk az életkorral egyenes arányban romlik. Születéskor 21 dioptriához képes alkalmazkodni a szemünk, 45 évesen már csak háromhoz. A legtöbb embernek ebben a korban lesz szüksége szemüvegre az olvasáshoz. Az alkalmazkodóképesség teljes hiányát 65 évesen érjük el, ebben a korban megnő a szembetegségek felbukkanásának veszélye is. A látásproblémák azonban zömében csak a szem optikai rendszerének fénytörési hibájából fakadnak, amelyek szemüveggel vagy kontaktlencsével jól korrigálhatók, a szemromlás tehát nem betegség – olvasható a Vasárnap Reggel legfrissebb számában.

„Sokszor tapasztaljuk, hogy Magyarországon még mindig sokan szégyennek érzik, ha rossz a szemük és szemüvegre van szükségük – mondta Tóbiás Richárd, a Magyar Látszerész Szövetség elnöke. – Nemegyszer előfordul, hogy a 6-7 éves gyerekek szülei azt kérdezik, mennyire fontos hordani az 1-1,5-es szemüveget, mert nem szeretnék, hogy szemüveges legyen a gyerekük.”

Októberben, a látás hónapja kampány hatására már több mint 60 ezer ember vett részt ingyenes szemvizsgálaton. A kampánnyal arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy az előregyártott szemüveg viselése veszélyes is lehet.

„A szemüvegnek egy, a saját adottságaink alapján készülő eszköznek kell lenni, hiszen a két szem és a pupilla távolsága páciensenként eltérő, akárcsak a két szem dioptriaigénye – mondta Tóbiás Richárd. – Az emberek 80 százalékának nem egyforma erősségű a szeme, ezért különböző lencsékre van szüksége. Az előregyártott egyenszemüvegek ehhez képest az átlagos adatokat veszik figyelembe, egyforma dioptriával.

Ezeket az eszközöket ideiglenes használatra találták ki. A kényelemérzetet, az életminőséget nagyban befolyásolja, hogy megfelelő, személyre szabott szemüveg készüljön egy szemre. Ezzel megelőzhető, lassítható a későbbi szembetegségek kialakulása is.

Olvasásnál még hagyján, de közlekedéskor ennek már komoly jelentősége van. A biztonságunk is múlhat azon, hogy rendesen látunk-e vezetés közben, márpedig minden ötödik embernek olyan látászavara van, ami veszélyes vezetés közben. Az sem mindegy, hogy egy idős ember úgy közlekedik-e az utcán, hogy jó a látása. A gyakori fejfájás, rossz közérzet kiváltó oka sok esetben az éleslátás és dioptriakorrekció hiánya vagy a nem megfelelő látásjavító eszköz viselése. Az emberek ugyanis sokszor túldiagnosztizálják a szemüket és erősebb szemüveget hordanak, mint amire szükség van.”

Kevesen tudják, hogy a látásvizsgálat során nemcsak egy esetleg később súlyossá váló szembetegség, de például a cukorbetegség, vagy akár magas vérnyomásra utaló jelek is felfedezhetők.

Gyerekeknek járhat támogatás

18 éves kor alatt létezik támogatás a szemüvegkészítéshez. Ha 6 dioptriánál erősebb szemüvegre van szükség, meghatározott szemüvegeknél a költségek 50 százalékát állja az OEP. A 6 dioptriánál gyengébb szemüvegekhez közgyógyellátási igazolványra van szükség a jogosultsághoz, melyet a tartósan betegek vagy az önkormányzat által szociálisan rászorulóknak minősített gyerekek kaphatnak. Ilyenkor bizonyos kereteket és lencséket ingyen kaphat a gyerek. Tóbiás Richárd azt mondta: az országban azért kevés a vénybeváltó hely, mert a méretvételt és a munkadíjat nem támogatja az egészségbiztosítás. Emiatt sokszor az sem tud hozzájutni a támogatott szemüveghez, aki megelégedne a kínálattal.

Ha már nem jó, azért még ne dobja ki!

Ha már nem jó vagy nem tetszik a szemüvege, ne dobja el! Tavasszal afrikai országokban élő embereknek gyűjtött használt szemüveget a Magyar Afrika Társaság, hajléktalanok és rászoruló gyerekek számára is volt már hasonló akció, amit civilek kezdeményeztek. Érdemes utánanézni, mit kezdhet a már nem használt szemüvegével, lehet jobb helye is, mint a fiók mélye. Tavaly ezer, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek is szemüveghez juthatott, miután a Magyar Látszerész Szövetség vállalta, hogy ingyenesen elkészíti és a Gyermekétkeztetési Alapítvány segítségével juttatták el a rászorulókhoz.

Borítókép: Shutterstock / Look Studio

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!