életöröm

2018.05.30. 11:51

Tudja meg, melyik tánc változtatja meg az életét!

Minden műfajnak megvan az előnye és pozitív hatása.

Forrás: shutterstock

Fotó: Max4e Photo

A tánc ellazít, átmozgat, boldoggá tesz, és ma már a ritmikus mozgásforma gyógyító hatását is ismerjük, azt, hogy a szervezetünk ilyenkor boldogsághormonokat kezd el termelni – olvasható a Vasárnap Reggel legfrissebb számában. Mivel közben a görcsök feloldódnak, a légzés pedig tudatossá válik, a tánc stresszoldásnak sem utolsó. A különböző formái ugyanakkor más és más lelki hatást váltanak ki az emberből.

Flamenco – Erősíti az öntudatot

Jó választás annak, aki némi magabiztosságra szeretne szert tenni. Az érzelmek széles skálája fejezhető ki vele, a mély bánattól kezdve a túláradó szenvedélyig. A depressziós embernek gyakran görnyedt a tartása, és a földre szegezi a tekintetét. A flamencónál ugyanakkor a testtartás egyenes, feszes, ahogy a reneszánsz és a barokk táncok vagy éppen a balett esetében is. Tánc közben ezek a tényezők észrevétlenül hatnak a tudatalattira, így megtanuljuk például, hogy elfogadjuk, és jobban értékeljük önmagunkat.

Néptánc – Erősíti a közösséget

Minden nemzetnek vannak saját táncai, melyeket a tradicionális ünnepeken ropnak. A csoport egységet alkot, ezáltal a néptánc nagy összetartó erővel bír.

Hastánc – A nőiességet hangsúlyozza

Könnyed csábítás, a női erő életre hívása: ez a hastánc. Gyökere a rituális termékenységi táncokig nyúlik vissza. A körkörös csípő- és a hullámzó hasi mozgás fokozza a medence vérellátását, ami az egész szervezetre jótékony hatással van. Segít a belső egyensúly megtalálásában.

Modern tánc – A kreativitást szolgálja

Megjelenése a 20. század elejére tehető, amikor a tánc szakított a balett szigorú elvárásaival. A merev formák, a szigorú szabályok helyett ebben már az improvizáció játssza a főszerepet, a célja pedig nem más, mint a szabad önkifejezés.

Tangó – Szenvedélyt ébreszt

Nincs még egy tánc, amelyik ennyire kifejezően mutatná be a szerelmi játékot, az odaadást és az önmegtagadást. A táncolók a testükön keresztül kommunikálnak, együtt lüktetnek és lélegeznek. Pontosan ez adja a tangó erotikus jellegét is!

Borítókép: illusztráció

Shutterstock / Max4e Photo

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!