Töretlen siker

2018.02.23. 17:30

A váci Mihályi Patisserie lett az év cukrászdája

Magyarország legnívósabb gasztronómiai kalauza, a Volkswagen-Dining Guide Étteremkalauz a cukrászdákat is értékelte. A fődíjat a Mihályi László cukrász által vezetett Mihályi Patisserie kapta.

Forrás: Shutterstock

A tesztelők között voltak az étteremkalauz munkatársai, illetve a szerkesztőség egy-két tagja is, ám az idei külföldi zsűrielnök, Enrico Cerea, és a tavalyi zsűrielnök, Giancarlo Perbellini, szakértői véleményét is figyelembe vették az értékelésnél – írja az Origo.hu

Azokat a vendéglátóhelyeket tekintették a tesztelők cukrászdának, ahol a vendégek desszerteket, tortákat, süteményeket, aprósüteményeket, fagylaltokat, parfékat, kávéféleségeket, valamint üdítő- és frissítő italokat fogyaszthatnak, illetve kérhetnek elvitelre. A Dining Guide szerkesztősége 100 cukrászdából választotta ki azt a 65-öt, amelyek végül bekerültek a Volkswagen-Dining Guide Étteremkalauz 2018-as kiadványába.

Idén a Volkswagen-Dining Guide Az Év Cukrászdája Díj nyertese a Mihályi Patisserie.

Az alapító Mihályi László, az úgynevezett francia cukrászati stílus magyarországi megteremtője. Dolgozott számos helyen Ausztriától Norvégián át Shanghai-ig, de többször tanult Japánban és Franciaországban is. A váci cukrászda egyedülálló az országban, évek óta töretlen a sikere.

A kínálatban megtalálhatóak a magyar klasszikusok, illetve a formabontó finomságok, például a ma már 10 éves barangoló desszert, valamint francia és olasz inspirációk.

A TOP10 cukrászda a Volkswagen-Dining Guide TOP100 Étteremkalauz 2018 szerint:

Mihályi Patisserie – Vác

Auguszt Cukrászda (Fény utca) – Budapest

Bergmann Cukrászda – Balatonfüred

Desszert.Neked – Budapest

Desszertem – Miskolc

Dolcissima – Budapest

Gerbeaud – Budapest

Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda – Sopron

Solier – Gödöllő

Százéves Cukrászda – Gyula

A TOP10 vidéki cukrászda a Volkswagen-Dining Guide TOP100 Étteremkalauz 2018 szerint:

Mihályi Patisserie – Vác

Arácsi Cukrászda – Balatonfüred

Bergmann Cukrászda – Balatonfüred

Desszertem – Miskolc

Harrer – Sopron

Jókai Cukrászda– Pécs

Solier – Gödöllő

Százéves Cukrászda – Gyula

Villa Gréta – Siófok

 

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Shutterstock/Geoff Goldswain

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!