másfél hónap pihenő után

2019.09.07. 18:45

Varga Csaba elindult a hetedik legmagasabb csúcs megmászására

Elindult Nepál fővárosa, Katmandu felé Varga Csaba, a Kalifa Alpin Csapat erdélyi magyar hegymászója, hogy meghódítsa a világ 7. legmagasabb hegycsúcsát, a 8167 méter magas Dhaulagirit – közölte a csapat kommunikációs vezetője szombaton.

Budapest, 2019. szeptember 7. Varga Csaba, a Kalifa Alpin Csapat erdélyi magyar hegymászója a Liszt Ferenc-repülõtéren 2019. szeptember 7-én, mielõtt elindult Nepálba, hogy megmássza a világ 7. legmagasabb hegycsúcsát, a 8167 méter magas Dhaulagirit. MTI/Illyés Tibor

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Bíró Dániel közleménye szerint Varga Csaba pótlólagos oxigén és a magashegyi teherhordók segítsége nélkül próbálja megmászni a csúcsot, és ha sikerrel jár, ez lesz az ötödik „nyolcezrese”.

Az előző csúcssikere, a 8080 méter magas Hidden Peak megmászása volt, a mostoha körülmények között, hóviharban teljesített kihívás óta alig másfél hónap telt el – emelte ki Bíró Dániel.

„Nem terveztem, hogy idén újabb expedícióra indulok, a Hidden Peak kemény feladat volt, nagy nehézségek elég állított a hegy, de hazaérve, néhány nap nyugalom után úgy éreztem, maradt még erőtartalékom. Szeretném kipróbálni magam a Dhaulagirin is”

- idézték a hegymászót.

A világ 7. legmagasabb csúcsát eddig magyar részről csak Erőss Zsoltnak sikerült meghódítania „tiszta mászással”, még 2006-ban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!