expedíció

2019.10.10. 20:20

Varga Csaba hamarosan elindul a Dhaulagiri csúcsára

Az erdélyi magyar hegymászó mostoha körülmények között igyekszik feljutni a 8167 méter magas csúcsra.

Elindult Varga Csaba a világ 7. legmagasabb csúcsának megmás

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A Kalifa Alpin Csapat kommunikációs menedzsere, Bíró Dániel elmondta, hogy az alpinista kedden indult el az alaptáborból és már aznap elérte az 1-es, egy napra rá pedig a 6526 méteren kiépített 2-es tábort. Néhány órával ezelőtt már 7250 méteres magasságból, a 3-as táborból jelentkezett be műholdas telefonon, néhány óra múlva a tervek szerint elindul a csúcs felé.

A közlés szerint Varga Csaba eddig mostoha körülmények között mászott, az első napot hóviharban tette meg és a második nap végére is elromlott az idő. Az első csúcsmászás nyomait teljesen befedték az elmúlt napok havazásai, így az extrém mennyiségű hóban ezúttal is minden méterért meg kellett küzdenie.

Varga Csaba számára a Dhaulagiri legnehezebb szakasza következik, a 8000 méteres magasság fölött húzódó hosszú, kitett, tűéles csúcsgerinc, amelyen csak szélcsendes időben van esélye a mászónak keresztüljutni.

Varga Csaba célja, hogy pótlólagos oxigén és serpák segítsége nélkül, Erőss Zsolt után második magyarként mássza meg a legnehezebb nyolcezresek között számon tartott Dhaulagirit. Ha sikerrel jár, ez lesz az 5., egyben idén a 2. megmászott nyolcezrese, hiszen július 19-én, szintén mostoha körülmények között felért a 8080 méteres Hidden Peak csúcsára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!