Keletnémet turistákra szabott név és dizájn Berényben

Balatonberényben mindkettőből akad, szépen megférnek egymás mellett: azonos a külcsín, a díszítés jellege, csak egyikben a népi-szőttes-terítők fölé paprikafüzérek, a másikban kukoricacsövek lógnak. Rend a lelke mindennek.

Mivel a Paprikához már volt (khm...) szerencsénk, így ezúttal a szomszédban telepszünk le, a nyolcvanas évek keletnémet turistáinak ízléséhez mért, sztereotip Ungarn-fílinget árasztó kukoricacsöves-szőtteses utcafronti szakaszban. Ráérünk szemlélődni, elsőként azt próbáljuk meg kitalálni, mit kosztolhatott az előző társaság: a megfejtéshez nagy segítséget adnak a terítő foltjai...



Közben a felszolgáló megérkezik a frissítőkkel, s bár egy étteremben némiképp meglepő, ha félliteres műanyag palackokat állítanak az asztalra, a minimál-eleganciát kompenzálja a nagyobb űrtartalom. Egyúttal letudjuk a rendelést is, s a pozitívumok közé jegyezzük fel, hogy bármit választhatunk, ami szerepel az étlapon. Optimizmusunk örök, hiszünk a helyieknek, két fogást is bevállalunk a napi ajánlatból, a több menüt saját ízlés alapján állítjuk össze.

(1–10 pont): 6

Egynyári beugró?

környezet

(1–10 pont): 3

Sztereotip Ungarn-fíling

étel

(1–20 pont): 13

Hegyek között, völgyek között

Míg a levesre várunk, ügyetlenke, láthatóan idényjellegű pincérlány térül-fordul köröttünk, háromszor hoz evőeszközöket, a végén már alig férünk el a kések-villák között. Míg az asztalt rendezgeti, megérkezik az első kör: a húsleves megannyi változata jut erre a napra osztályrészül, utóbb kiderül, a lé egyfajta, s a betétek között is minimális az eltérés. Ami még megegyezik, a sárgarépa-karikák fura állaga-íze, melyeket egyöntetűen kotrunk félre. A májgombócbetét helyett valamiféle szétázott darálék lapul a tányér mélyén, a palacsintatészta is spongyás, míg a tévesen Újházinak hívott változatban a főtthús-darabok olyan szárazak, mintha grillezték volna őket.

Megcsappant kedvvel várjuk a második részt, melyből a napi ajánlatok futnak be elsőként, ugyanis pincérünk praclinként csak egy-egy tányért vállal. A sonkával-sajttal töltött karajt nem érheti kritika, bár egy közepesen éhes vendég kevesellné a porciót, s az erdélyi fatányérosnál is az a legszembeszökőbb, hogy nem stimmel a tányér alapanyaga. A hátszín viszont kellemes, nincs szétszárítva, ellentétben a natúr karajjal, mely kissé taplószerű állapotban kerül elénk. A kolbász és a félig nyers kakastaréj-szalonna is felejtős, a lecsós pulykaszelet viszont felfelé kerekíti a pontszámot, ahogyan a hasonló stílben tálalt kopoltyús is a haltálon. Utóbbi ennek ellenére kissé szegényes, halványabb és vastagabb bundájú ponty, illetve fogas kerül még rá, igaz, ezeket legalább nem lehet elrontani. Mint ahogyan a milánói bordát is nehéz: a borda kevéske, a spagetti némiképp szétázott, de rengeteg. A számlán szereplő összeg viszont egyáltalán nem: ha közepes is a konyha, legalább nem drága. És ez sem utolsó szempont.

(1–10 pont): 6

Egynyári beugró?

környezet

(1–10 pont): 3

Sztereotip Ungarn-fíling

étel

(1–20 pont): 13

Hegyek között, völgyek között -->