Étlapozó

2009.11.01. 11:36

Olaszos pizzériában az ember özvegye legyen tengerpárti

Az ember nem léphet kétszer ugyanabba folyóba. De a mami igen. Szinte hallom édes jó Kálmánomat, eszem a szívét neki, amint pörge bajusza alól kikandikál éktelen vigyora, és utánozhatatlan kárörvendésével birizgálja harcias tónusaimat. Imádta a lelkem, amint éppen mellévetődöm, étterem-kritikusi mivoltomban persze, mert egyéb tárgyban a vetődést már csak elvből sem vétem el soha.

Özv. Zimbabwei Kálmánné

Megyei gasztronómiai körsétánkban visszatérünk azokba az éttermekbe, amelyekben jót ettünk, vagy ahonnan éhesen távoztunk...

Most viszont úgy vagyok vele, mint egyszeri miniszterelnök az őszinte beszéd után: visszacsinálnám az egészet. Hiszen mondta, súgta-búgta, esdette az én csalhatatlan ösztönöm, hogy csak és kizárólag az olaszt válasszam a kaposvári Tommaso pizzériában. Bár a városban mindenki másik pizzériára esküszik, jómagam, úgy is, mint minden idők legzimbabweibb Kálmánnéja a Tommasót tartom az egyik legjobbnak. A csaknem két évtizede azonos vezetés nem múlik el nyomtalanul, ha ennyi idő alatt sem szedte még a sátorfáját felbőszült vendégek vagy éppen az éhkopp elől menekülve, akkor csak tud valamit.



Másfél éve e hasábon úgy zártam: talán az olasz ételekkel kellett volna próbálkoznunk, most viszont ezzel kezdem: talán az olasz ételekkel kellett volna próbálkozunk. Hát, ím a folyó, amibe kétszer beleléptünk.
Ráadásul a két Tommasó-kalandban az ételek konkrét egyezése is kimutatható. Az egykori csalódás ellenére (vagy tán éppen ezért) ismét bevállaltunk egy harcsapaprikást, ami egykoron oly sós volt, mint egyszeri kereskedelmi tévé a kora esti főműsoridőben (Mónika- és Joshi-, tetszenek érteni). Fültől fülig szerelmes szakácsunk azóta tetemes kiábrándulásban részeltetett, és valamelyest sótlanra hozta ki a mostani állást. 

Egyezés az is, hogy a juhtúrós galuskába ismét csak módjával keveredtek a császárszalonna-darabok. A pirospaprika viszont túlságosan kilógott az ételből. Még nagyobb kihívás elé állított a ropogós sertésborda, ami legott ellentmondásba keveredett önmagával: nem volt ropogós. Elidőzhetett volna még a serpenyőben, hogy a bőrös karaj alaposan elérje a kívánt állapotot. Különlegesen pikáns volt viszont a radicciós köret, amely karamellizált cukorban, ecetesen, almával párolva érkezett a rozmaringos sült burgonya mellé. Kifogás csak a csirkefogást nem érhette: a mellehúsa íjászmódra készült, nyársra húzott hagymakarikás, sörtésztába burkolt változatban.

Végül elméláztunk az étlapon, ahol az előételnek tekinthető első fogások fölül (levesek, tésztafélék 1100 forint körettel), a főételszámba menő másodikak alul sorakoztak (1800 forint, a bélszínek pluszosak, további kiegészítő összeggel terhelve). Balon az olaszos, jobbon a magyaros konyhába tartozó étkek közül ismét sikerült rosszul dönteni. Apropó döntés: a fogások alatt – pozitív – az italajánlat olvasható, borok, sörök kínálata. Ezekből egy döntés még jó döntés lehetett volna. De vagy objektív felelősség, vagy szubjektív felelőtlenség. Vagy ahogy édes jó Kálmánom dörmögné spiccesen: vagy autó, vagy mata...

Értékelés

Személyzet (1-10 pont)

Készséges 8 (7)*

Környezet (1-10 pont)

Terrakottából játszva 7 (3*)

Étel (1-20 pont)

És az ízek? 11 (9)*

* - korábbi értékelésünk

Készséges 8 (7)*

Környezet (1-10 pont)

Terrakottából játszva 7 (3*)

Étel (1-20 pont)

És az ízek? 11 (9)*

* - korábbi értékelésünk -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!