Étlapozó

2010.04.11. 12:22

Csészényi térbe töltött vasárnap déli boldogság csütörtökön

Családi hagyományok és racionális megoldások uralkodnak a várdai Borostyán étterem konyháján.

Özv. Zimbabwei Kálmánné

Megyei gasztronómiai körsétára invitáljuk olvasóinkat: sorozatunkban megpróbáljuk a vendég szemszögéből bemutatni a somogyi éttermeket.

Elfelejtettük, vagy eddig meg sem találtuk. Gasztrosorozatunk szénakazlában új vendéglő szúrta meg tűként Özvegy Zimbabwei Kálmánnét, pedig már sokkal korábban elkanyarodhatott volna Várdára, ahol a falu egyetlen étterme – és valószínűleg egyik legfontosabb többfunkciós egysége működik.

A Borostyán vendéglőt nehéz az eddig megszokott kritikai górcső alatt szemlélni. Az étteremben klasszikus kiskocsmai hangulat a fő motívum, ahol a talponálló szomjas vendégek kiszolgálása ugyanolyan fontos, mint a jégkrémmulti pálcikásainak értékesítése. Tisztázni kellett magunkban, hogy ez a mostani vidéki sanzon a racionalizált vendéglátásról szól, ahol sportszerűen nem számíthattunk világhírű séftrükkökre, egzotikus ízmesterkedésre, legfeljebb egy tisztességes ebédre.

A hazaigyekvő, vagy éppen útközben egy sörre megálló vendégtársak duruzsolós poharazgatásának nyugalmában azonnal rendelhettünk székfoglalónk után. Az asztal praktikus és célszerű terítékét nem elemeznénk, de azt megjegyezzük, hogy a hely szelleme talán inkább piros kockás terítőket kívánna. Az étlap nem hemzseg a különlegességektől, mégis nehezen választottunk a minden bizonnyal generációról generációra öröklődő családi receptekből összeállított ételkínálatból.

A 300 forintos zöldborsóleves és a nem sokkal drágább Újházy tyúkhús mellett voksoltunk. A gigacsészében tálalt, kétadagnyi, gőzölgő levesek tízperces várakozás után kerültek asztalunkra, táljukban szinte felpúpozva. A sűrű, ízletes főzetekről az első kanalazás után kiderült, hogy a Borostyán konyhájában messzire kerülik a mesterséges anyagokat, a kapkodós gyorsításos trükköket. Mindkét leves vasárnap délidőbe repített minket, pedig csütörtököt írtunk.

Boldogan dőltünk hátra az otthon élményével gazdagabban, ugyanakkor sejtettük: a főfogások ezen az érzésen csak halványítani tudnak majd, bármilyen nagy is a szeretet és az erő, ami a hátsó helyiségekben a tűzhely körül uralkodik a Fogadós szelet és az Orly módra sült szűzpecsenye készítésekor.

Prekoncepciónk sajnos beigazolódott, hiába próbáltuk egy kis utánsózással menteni sertéshúsainkat. A fogadós szelet gombás-tojásos töltelékén nem találtunk semmi különlegeset, sokkal inkább a bátortalan fűszerezési hagyomány domborodott ki a különben ötletesnek tetsző, bundázott preparátumban. Az Orly-köntös enyhén olajosra sikeredett, így aztán a szűzpecsenye inkább az első balatoni lángos ízét öltötte magára, pedig a legnemesebb sertésdarab ott volt a talán túl sűrű tészta belsejében. Köretünket nem érhette panasz, a petrezselymes burgonya aranybarnára pirítva örvendeztetett külalakjában, ízhiá-nyosságait sóval pótoltuk.

Kicsit idegenként éreztük magunkat, hiszen az étterem törzsközönsége valószínűleg ritkán esik át nagy cserélődésen. Ennek ellenére otthon voltunk Várdán, amit a barátságos és figyelmes kiszolgálásnak, a családi hagyományokat örökítő konyhának köszönhettünk.

Értékelés

Személyzet 10

(1–10 pont):

Figyelmes, udvarias

környezet 6

(1–10 pont):

Otthon a kiskocsmában

étel 14

(1–20 pont):

Finom leves, közepes sült

(1–10 pont):

Figyelmes, udvarias

környezet 6

(1–10 pont):

Otthon a kiskocsmában

étel 14

(1–20 pont):

Finom leves, közepes sült

-->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!