2010.04.11. 12:22
Csészényi térbe töltött vasárnap déli boldogság csütörtökön
Családi hagyományok és racionális megoldások uralkodnak a várdai Borostyán étterem konyháján.
Megyei gasztronómiai körsétára invitáljuk olvasóinkat: sorozatunkban megpróbáljuk a vendég szemszögéből bemutatni a somogyi éttermeket.
Elfelejtettük, vagy eddig meg sem találtuk. Gasztrosorozatunk szénakazlában új vendéglő szúrta meg tűként Özvegy Zimbabwei Kálmánnét, pedig már sokkal korábban elkanyarodhatott volna Várdára, ahol a falu egyetlen étterme – és valószínűleg egyik legfontosabb többfunkciós egysége működik.
A Borostyán vendéglőt nehéz az eddig megszokott kritikai górcső alatt szemlélni. Az étteremben klasszikus kiskocsmai hangulat a fő motívum, ahol a talponálló szomjas vendégek kiszolgálása ugyanolyan fontos, mint a jégkrémmulti pálcikásainak értékesítése. Tisztázni kellett magunkban, hogy ez a mostani vidéki sanzon a racionalizált vendéglátásról szól, ahol sportszerűen nem számíthattunk világhírű séftrükkökre, egzotikus ízmesterkedésre, legfeljebb egy tisztességes ebédre.
A hazaigyekvő, vagy éppen útközben egy sörre megálló vendégtársak duruzsolós poharazgatásának nyugalmában azonnal rendelhettünk székfoglalónk után. Az asztal praktikus és célszerű terítékét nem elemeznénk, de azt megjegyezzük, hogy a hely szelleme talán inkább piros kockás terítőket kívánna. Az étlap nem hemzseg a különlegességektől, mégis nehezen választottunk a minden bizonnyal generációról generációra öröklődő családi receptekből összeállított ételkínálatból.
A 300 forintos zöldborsóleves és a nem sokkal drágább Újházy tyúkhús mellett voksoltunk. A gigacsészében tálalt, kétadagnyi, gőzölgő levesek tízperces várakozás után kerültek asztalunkra, táljukban szinte felpúpozva. A sűrű, ízletes főzetekről az első kanalazás után kiderült, hogy a Borostyán konyhájában messzire kerülik a mesterséges anyagokat, a kapkodós gyorsításos trükköket. Mindkét leves vasárnap délidőbe repített minket, pedig csütörtököt írtunk.
Boldogan dőltünk hátra az otthon élményével gazdagabban, ugyanakkor sejtettük: a főfogások ezen az érzésen csak halványítani tudnak majd, bármilyen nagy is a szeretet és az erő, ami a hátsó helyiségekben a tűzhely körül uralkodik a Fogadós szelet és az Orly módra sült szűzpecsenye készítésekor.
Prekoncepciónk sajnos beigazolódott, hiába próbáltuk egy kis utánsózással menteni sertéshúsainkat. A fogadós szelet gombás-tojásos töltelékén nem találtunk semmi különlegeset, sokkal inkább a bátortalan fűszerezési hagyomány domborodott ki a különben ötletesnek tetsző, bundázott preparátumban. Az Orly-köntös enyhén olajosra sikeredett, így aztán a szűzpecsenye inkább az első balatoni lángos ízét öltötte magára, pedig a legnemesebb sertésdarab ott volt a talán túl sűrű tészta belsejében. Köretünket nem érhette panasz, a petrezselymes burgonya aranybarnára pirítva örvendeztetett külalakjában, ízhiá-nyosságait sóval pótoltuk.
Kicsit idegenként éreztük magunkat, hiszen az étterem törzsközönsége valószínűleg ritkán esik át nagy cserélődésen. Ennek ellenére otthon voltunk Várdán, amit a barátságos és figyelmes kiszolgálásnak, a családi hagyományokat örökítő konyhának köszönhettünk.
Értékelés
Személyzet 10(1–10 pont):
Figyelmes, udvarias
környezet 6
(1–10 pont):
Otthon a kiskocsmában
étel 14
(1–20 pont):
Finom leves, közepes sült
(1–10 pont):
Figyelmes, udvarias
környezet 6
(1–10 pont):
Otthon a kiskocsmában
étel 14
(1–20 pont):
Finom leves, közepes sült
-->