Foci vb 2022

2022.11.29. 18:13

Magabiztos győzelemmel zárta a csoportkört Hollandia

A foci vb keddi játéknapján az A csoport utolsó fordulójában találkozott a már biztos továbbjutó Hollandia a házigazda katariakkal.

Sonline

Fotó: AFP

Hollandia azzal a megnyugtató tudattal léphetett pályára a két meccs után biztosan búcsúzó házigazda Katar ellen, hogy pontszerzése esetén biztosan továbbjut, sőt, vereséggel sem teljesen reménytelen a helyzete.

Hogy az utóbbi csupán elméleti opció marad, az viszonylag hamar nyilvánvaló vált, a hollandok ugyanis alig hagytak teret a hazaiaknak, akiknek csupán egy-egy meglódulásra futotta erejükből. Memphis Depayék már az első negyedórában körbelődözték a katari kaput, mezőnyfölényük pedig a 26. percben érett góllá: Depay passza után Cody Gakpo kényszerítőzött Davy  Klaassennel, a visszakapott labdával betört a tizenhatoson belülre, majd 15 méterről a bal alsó sarokba lőtt.

Ezzel ő lett az első holland játékos, aki első három vb-meccsén egyaránt eredményes tudott lenni – ráadásul sokoldalúságát bizonyítandó, egyet fejjel, egyet ballal, egyet pedig jobbal szerzett. A szünetig hátralévő bő negyedórában ugyan a kataraiak a korábbinál többször juttatták el a labdát a holland tizenhatoson belülre, de az oranje vezetése nem forgott veszélyben.

A második félidőben meg villámgyorsan meg is duplázódott, amikor Klaasen jobbról beívelt labdája egy védőn megpattanva Depay elé került, de az ő lövését még bravúrral védte     Mesaal Barsem kapus, a kipattanót viszont a kényelmeskedő hazai védőket megkerülve Frankie de Jong közelről a kapuba pofozta.

Ezzel a lényegi kérdések gyakorlatilag el is dőltek a mérkőzésen.

A félidő közepén aztán a katariak hármas, a hollandok kettős cserével próbáltak frissíteni, s ez a vendégeknek vált be jobban: Vincent Janssen és Steven Berghuis végletekig kijátszott akciója után utóbbi passzolt az üres kapuba, ám az akciót a felezővonal közeléből indító Gakpo kézzel ért a labdához, így az első afrikai játékvezetőként harmadik vébéjén bíráskodó gambiai játékvezető Bakary Gassama videózás után nem adta meg a gólt.

A ráadás perceiben azért Louis van Gaal csapata megpróbálta megszerezni a harmadik gólját is, de Berghuis lövésénél a léc akadályozta meg a torna egyik legszebb találatának megszületését, ám az oranjének még ez is belefért, mindkét félidőben egy-egy gólt szerezve, csoportelsőként jutott a legjobb 16 közé.

Hollandia–Katar 2–0 (1–0)
Al-Hor, al-Bajt Stadion.66 784 néző. Vezeti: Bakary Gassama (gambiai)
Hollandia: Noppert – Timber, Van Dijk, Aké – Dumfries, De Roon (Koopmeiners, 83.), F. De Jong (Taylor, 86.), D. Blind – Klaassen (Berghuis, 66.) – Gakpo (Weghorst, 83.), M. Depay (Janssen, 66.). Szövetségi kapitány: Luis van Gaal
Katar: Barsem – I. Mohhamad (Heder, 85.), Pedro Miguel, Huhi, J. Hasszan, H. Ahmed – al-Hajdosz (Aszad, 64.), Mabido (Budaif, 64.), Hatem (Alaeidin, 85.) – A. Ali (Muntari, 64.), Afif.  Szövetségi kapitány: Félix Sánchez
Gólszerző: Gakpo (26.), F. De Jong (49.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!