Foci vb 2022

2022.12.17. 20:50

50 milliót sem sajnálna a vb-n is remeklő hollandért az MU

A Telegraph információi szerint az angol első osztályban (Premier League) szereplő Manchester United akár 50 millió eurót is adna a PSV és a holland labdarúgó-válogatott sztárjáért, Cody Gakpóért.

Akár már a télen távozhat a PSV szélsője, Cody Gakpo. Elképesztő idényt fut eddig a 23 éves holland, kilenc góllal vezeti az Eredivisie góllövőlistáját, gólpasszból pedig már 12-t számolhatunk a neve mellett. A világbajnokságon góllal debütált, a csoportmeccsek során pedig összesen háromszor zörgette meg az ellenfelek hálóját.

Már a nyáron voltak olyan hírek, melyek szerint a „vörös ördögök” szerették volna megszerezni Gakpót, akkor azonban az Ajax cselgépe, Antony mellett döntöttek. Most úgy néz ki, hogy fél év elteltével mindkét transzfer megvalósulhat. Ez annak is köszönhető, hogy a Manchester United menedzsere, Erik ten Hag új támadót szeretne igazolni Cristiano Ronaldo helyére, aki november végén távozott a klubtól.

A PSV ugyanakkor nem igazán hajlik egy téli átigazolásra, szeretné legalább a nyárig megtartani játékosát, ezzel pedig a szurkolók is egyetértenek. Azonban ha ez az 50 milliós szerződtetés megvalósulna, akkor Gakpo lenne a holland klub történelmének legdrágábban értékesített futballistája, aki jelenleg a 2019-ben a Napoliba igazoló Hirving Lozano. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!