22. LABDARÚGÓ VB

2022.12.06. 10:17

Francia-brazil döntőt vár Ágfalvi

Négy európai és két dél-amerikai ország válogatottja került a katari labdarúgó-világbajnokságon a legjobb nyolc közé.

Fenyő Gábor

Fotó: NurPhoto via AFP

A 74. életévében járó Ágfalvi Mihály még 1962-ben szülővárosában, Baján került közelebbi kapcsolatba a labdarúgással, majd 1968-ban Pécsre került. Egy évvel később vonult be katonának a Honvéd Táncsics SE-hez, s miután komoly fantáziát láttak benne, így szerződtette a Rákóczi. 1971-ben, 23 évesen került a kaposvári zöld-fehérekhez. Akkor még csak NB III.-asok voltak, aztán Mathesz Imre vezetésével meg sem álltak az élvonalig. Több mint félszáz meccsen szerepelt a Rákóczi NB I.-es csapatában a mindig nagy szívvel és elánnal játszó söprögető, aki 1976-ban az NB I.-es rangsorban (203 játékost osztályoztak) az előkelő 12. helyen zárt, az ősszel pedig – csapattársával, a kapus Buús Györggyel – holtversenyben vezette is. 1977 októberében Dunaújvárosban játszott bajnokit a Rákóczi, ahol újra megsérült a térde, így aztán már 29 éves korában visszavonult az aktív játéktól. 
– Én már a világbajnokság előtt mondtam, hogy oda kell figyelni az afrikai csapatokra. Kiegyenlítődött a mezőny, felzárkózott mögénk a többi kontinens is. Azt is nagy eredménynek tartom, hogy két ázsiai ország, Japán és Dél-Korea eljutott a nyolcaddöntőig – kezdte Ágfalvi Mihály, a Kaposvári Rákóczi legendás játékosa. 
S hogy kik nyerik a nyolcaddöntőket? 
– Eddig tartott az ázsiaiak sikertörténete – folytatta. – A horvátoknak nagyon szurkoltam: szimpatikus, szerethető csapatuk van. Szerintem az esti meccsen nincs esélye Dél-Koreának Brazília ellen, s a keddi két elődöntő, a Spanyolország–Marokkó és a Portugália–Svájc is egyértelműnek tűnik, vagyis magabiztosan behúzzák a spanyolok és a portugálok. 
Arra a kérdésre, hogy a katari világbajnokág vajon európai, avagy dél-amerikai diadallal zárul, a következőket válaszolta. 
– Szerintem európai – mondta némi gondolkodás után. – Bár ha a sérült Neymar újra játszhat a braziloknál, akkor nagyon erős támadósoruk lesz. Én francia–brazil döntőt várok az idei vb-n, s a nagyon összeszedettnek tűnő franciák megvédik a világbajnoki címüket. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!