Foci vb 2022

2022.12.06. 19:34

Tizenegyesekkel Marokkó kiejtette Spanyolországot

Spanyolország gól nélküli döntetlent követően tizenegyesekkel kikapott Marokkótól a katari labdarúgó-világbajnokság keddi nyolcaddöntőjében, így búcsúzott a tornától. Az afrikai csapat története során először jutott be a legjobb nyolc közé, ahol a Portugália–Svájc párharc győztesével játszhat.

Bosszú – erre (is) készült a csoportjából elsőként továbbjutó Marokkó az első két mérkőzésén meggyőző teljesítményt nyújtó, majd Japán ellen vereséget szenvedő Spanyolország ellen. A két csapat legutóbb 2018-ban, a csoportkör harmadik fordulójában találkozott egymással világbajnokságon, a 2–2-re végződő meccsen pedig több kétes játékvezetői ítélet is a marokkói válogatottat sújtotta.

Ahogyan arra számítani lehetett, Spanyolország az első perctől kezdve magához ragadta a kezdeményezést, labdajáratásával, valamint a belső védők (Rodri és Aymeric Laporte) felpasszaival igyekezte megbontani a marokkói védelmet, de a fegyelmezett észak-afrikaiak remekül reagáltak ezekre a szituációkra, és magas letámadás alatt sem hibáztak, rendben voltak a labdakihozatalaik.

A meccs első valamirevaló lehetősége Asraf Hakimi előtt adódott, aki jó helyről végezhetett el szabadrúgást a 12. percben, de fölé lőtt. Spanyolország mindössze szűk negyedórával később jutott el először kapura lövésig, ekkor Laporte ívelte be a labdát a védők mögé induló Marco Asensiónak, aki jó helyzetből csak az oldalhálót találta el. A félidő további részében csak Marokkó tudott érdemben veszélyeztetni: Nusszair Mazraui a tizenhatoson kívülről lőtt a jobb felső sarok irányába a 33. percben, majd tíz perccel később Szofian Bufal adott be magasan egy labdát a tizenhatos sarkáról, ezt Najef Agerd fejelte fölé.

A második félidőt némiképp intenzívebben kezdte Spanyolország, de a kissé passzív, kivárásra játszó labdajáratás és a szervezett, zárt marokkói védekezés nem változott. Az 54. percben Dani Olmo révén megvolt a spanyolok első, kaput eltaláló lövése is, de ez nem okozott problémát Jasszin Bununak. Aztán folytatódott az oktatófilmbe illő, ellenfelét megfojtó marokkói védekezés, miközben Luis Enrique a háromgólos Álvaro Moratával és a szélvészgyors Nico Williamsszel igyekezte felpörgetni támadásait.

A meccs hajrájában többnyire beadásokkal próbálkoztak a spanyolok, akik ekkor már egy-egy alkalommal túljutottak az egyébként szenzációs meccset játszó Mazrauin, akit a 82. percben le is cserélt a marokkói kapitány. Az utolsó percekben Marokkó előtt adódott több helyzet – inkább kontrából –, de egyikből sem lett gól, így jöhetett a kétszer tizenöt perc ráadás.

A hosszabbításban nem törődött bele az eredménybe a spanyol válogatott, amely a 98. percben a jobb oldala után a bal oldalát is felfrissítette (bejött Ansu Fati és Alejandro Balde), de a félidő legnagyobb ziccere így sem előtte, hanem Marokkó előtt adódott. A Bari légiósa, Valid Seddira a kapuval szemben rossz döntést hozott, s Unai Simón lábába lőtte a labdát a 104. percben. A ráadás második félidejében aztán megint Seddira előtt adódott nagy lehetőség, de a marokkói támadó újfent rossz megoldást választott, míg a 123. percben a csereként beálló Pablo Sarabia dönthette volna el a meccset a spanyoloknak, de mellé lőtt – jöhetett a szétlövés.

A tizenegyeseket Marokkó kezdte, értékesítette is az elsőt, majd Sarabia ismét főszereplővé vált, hiszen a kapufát találta el a spanyolok első kísérleténél. Ezt követően ugyan a marokkóiak is rontottak egyet, de Spanyolország 3/3 tizenegyesét elhibázta, Hakimi pedig a végén eldöntötte a szétlövést: Marokkó ott van a legjobb nyolc között, története során először, és majd a portugál–svájci meccs győztesével játszhat a negyeddöntőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!