Friss hírek

2004.10.30. 09:38

Ne legyen etnikai, nemzeti Trianon

Nem akarunk második Trianont, nem akarjuk, hogy a XX. századi földrajzi, területi Trianon után a XXI. századi etnikai, nemzeti Trianon következzék - jelentette ki Hiller István, az MSZP elnöke az őszirózsás forradalom emlékére rendezett nagygyűlésen pénteken délután a Parlamentnél.

BAMA

 "Felelősségteljes kormányzás az, amelyik nem szít ellentétet
 magyar és magyar között, amelyik nem szít ellentétet határon túli
 magyar és határon túli magyar között. Felelősségteljes kormányzás
 az, amely nem ver éket magyarországi magyar és határon túli magyar
 közé. Felelősségteljes kormányzás az, amelyik vitát folytat és nem
 civakodást, állandó perpatvart kelt" - fogalmazott a pártelnök a
 Károlyi Mihály szobornál tartott megemlékezésen.

"Felelősségteljes kormányzás az, amelyik stabil és biztonságos  országgá teszi Magyarországot, amely nem destabilizálja a régiót,  nem összeveszni kíván mindenkivel, hanem nemzeti céljainkat  figyelembe véve az együttműködést segíti. Mi ilyen kormányzást  akarunk" - mondta. 

Hiller István emlékeztetett rá, hogy 86 évvel ezelőtt ezekben a  napokban győzött az őszirózsás forradalom, majd megszületett a köztársaság. "Nem a rövid életű első, nem a szétvert második, nem a harmadik, amelyben ma élünk, hanem a respublika. A magyar köztársaság eszménye".

Mint mondta, "1918 csomópont és kereszteződés volt. Ami csak  merész terv lehetett 1848-49-ben, a legfontosabb követeléssé vált  1918-ban, majd 1956-ban".

"Ha van hagyomány, amelyet gondosan kell ápolnunk, akkor az a  köztársaság mindennél erősebb eszménye" - mondta Hiller István.
Az elnök szerint a 86 évvel ezelőtti napok "történelmünk  legmegfelelőbb tradíciójába illeszkedtek, ez pedig a meg-megtörő, ám  mégis folyamatos demokratizálódás, jogkiterjesztés hagyománya".

Mint mondta, "ami 86 évvel ezelőtt még elbukott, az mára  kétségbevonhatatlanná vált. Ezt semmi sem jelzi jobban, mint az,  hogy a köztársaság ügye győzelemre jutott".

Kijelentette, hogy a harmadik köztársaság sorsát is befolyásolja  a pénteken megszületett Európai Alkotmány, amelyet Magyarország is  aláírt. Az aláírás "lezár egy korszakot, az egymásnak feszülő  nemzetállamok korszakát. És megnyit egy újat, az alkotmányosan is  együttműködő európai demokráciák korát".

Mint mondta, "új magyar nemzetpolitikát kíván a kor. És mi új  magyar nemzetpolitikát ajánlunk és javaslunk", amely három pilléren  nyugszik: békés nemzetegyesítés, a szülőföldön való boldogulás  támogatása és a felelősségteljes kormányzás.

"Mi határtalan magyar-magyar kapcsolatokat akarunk. És ott, ahol  ezt nem, vagy még nem teremtheti meg az unió tagsága, arra az esetre  szülessék olyan magyar szabályozás, amely a határon túli magyarság  számára biztosítja a szabad és akadálymentes belépést  Magyarországra"     

Mint mondta, "kérem, és elvárjuk a kormánytól, hogy adjon meg  minden felvilágosítást, minden információt az embereknek ahhoz, hogy  mindenki tudja, mire szavaz december 5-én", hogy a szavazók pontosan  lássák "mi az ok, és mi a következmény december 5-én".

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke arról szólt, hogy "az  1918-as őszirózsás forradalom három elementáris vágy találkozásából  született. A XX. század első magyar köztársaságát a békevágy, a  nemzeti függetlenség akarata és a demokrácia iránti elkötelezettség  hozta létre".

"Mindhárom vágy olyan erejű volt, hogy együttes hatásuknak a monarchia ekkor már amúgy is akadozó gépezete képtelen volt  ellenállni" - tette hozzá.

Emlékeztetett rá, hogy Károlyi Mihály kormányának programja  "hangsúlyosan tartalmazta az ország függetlensége, a választójog  demokratikus reformja, és nem utolsó sorban a nemzeti egység,  valamint a társadalmi megbékélés fontosságát".

"Üzenem a másik oldalra is, a társadalmi megbékélés fontosságát"  - tette hozzá Szili Katalin, utalva a Kossuth tér másik végében  tüntetőkre. Gusztos Péter, az SZDSZ országos ügyvivője arról szólt, "nem  téveszthetjük szem elől, az egyenlő emberi jogok egyforma  érvényesüléséhez még hosszú út vezet Magyarországon".

"Emlékeztetnék arra, mennyit ártott a köztársasági eszmének az,  amikor az előző kormány a parlamentbe vitte a koronát és mennyit  ártott a köztársasági gondolatnak az a naftalin szagú kultusz, amit  a hazai jobboldal táplált és táplál a korona és annak áthelyezése  körül" - mondta. 

Arról is szólt, hogy "a köztársasági gondolat nem engedi a  részlehajlást a bűnüldözésben (...), nem engedi, hogy egy  közszolgálati média vezetője szélsőjobboldali szeánszokon vegyen  részt, (...) nem engedi, hogy politikai vitapartnerünk hazafiságát,  nemzeti elkötelezettségét megkérdőjelezzük" - mondta.

Molnár Gyula, az MSZP budapesti elnöke azt mondta: "tiszteljük  Károlyi Mihályt. Tiszteljük az arisztokratát, aki túl tudott lépni  korlátain és igazi republikánus lett. Tiszteljük Károlyi Mihályt,  aki az igazságosság és a társadalmi demokrácia talaján állt, (...) s  képes volt tenni, amikor azt kívánta tőle a haza, nem volt gyáva és  nem volt rest. (...) Sokat tett azért, hogy 1918-ban abban a  formában, az első magyar köztársaság létrejöhetett".

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!