2004.11.16. 13:29
Beiktatták a rendőrség új bűnügyi főigazgatóját
Lamperth Mónika belügyminiszter beiktatta Berta László dandártábornokot, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) új bűnügyi főigazgatóját kedden Budapesten.
Berta László dandártábornok 1997-től a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője volt. Lamperth Mónika a beiktatást követő sajtótájékoztatón elmondta: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság élére Kökényesi Antal vezérőrnagyot szándékozik kinevezni.
Az ORFK korábbi bűnügyi főigazgatója, Ferenczi László vezérőrnagy november 16-tól a belügyi tárca rendészeti és bűnmegelőzési helyettes államtitkáraként dolgozik tovább.
A belügyi tárca vezetője beszámolt róla: értékelte az elmúlt időszak bűnügyi tevékenységét, amelyet jó színvonalúnak tart. Felidézte: az elmúlt két-három évben a bűnügyi mutatók javultak, a közvélemény 85 százaléka elégedett a bűnüldözési tevékenységgel.
Közölte: a rendőrség szervezetében végrehajtott változtatások összhangban vannak az Európai Unió elvárásaival, és azt várja, hogy a magyar rendőrség nemzetközi megítélés szerinti erős pozícióját tovább növelje az új bűnügyi vezetés.
Kijelentette: a lakosság biztonságérzetét javítani kell, és a vagyon elleni bűncselekmények vonatkozásában törekedni kell a megelőző és felderítő munka eredményességének növelésére. Elmondta: a kábítószer-bűnözés alakulása társadalmi probléma, a visszaszorításában nagyon fontos a társadalmi összefogás és a megelőzés. Hozzátette: folytatni kell a szervezett bűnözés felderítését is.
A bűnelkövetők száma követte a bűncselekmények számát: kedvező, hogy a fiatalkorúak részvétele csökkent, ugyanakkor a belügyminiszter aggasztónak tartja, hogy magas a gyermekkorúak részvétele az elkövetők között.
Mint mondta, a gyermekkorú elkövetők maguk is áldozatok, a környezetükben kell keresni az okot, ami miatt bűnelkövetőkké válnak. A belügyi tárca vezetője szerint a legfontosabb a megelőzés, amelyhez szoros társadalmi együttműködésre van szükség.
Hozzátette: február közepéig egy szakmai koncepció kidolgozását várja az új bűnügyi főigazgatótól, a gyermekkorúak bűnelkövetésének, bűnözővé válásának megakadályozására, megelőzésére.
A belügyminiszter szólt arról, hogy össze kell írni a rendőrségnél szükséges technikai fejlesztéseket, hogy a 2010-ig tartó fejlesztési koncepciót meg lehessen alkotni. Berta László dandártábornok elmondta: jelenleg is jó eredményeket produkál a bűnügyi szolgálat, az ő célja az, hogy ezt szinten tartsa és fejlessze.
-->