Friss hírek

2004.11.26. 17:31

Véget ért a Foodapest Nemzetközi Élelmiszeripari Szakkiállítás

A szervezők szerint sikeres volt a pénteken zárult négynapos Foodapest Nemzetközi Élelmiszeripari Szakkiállítás.

BAMA

A szakértők szerint a Foodapest az elmúlt években a térség  legjelentősebb élelmiszeripari szakmai fórumává vált. Az idén 30  ország több mint 700 kiállítója mutatta be termékeit és  szolgáltatásait az érdeklődőknek. A kiállító cégek mintegy 40  százaléka külföldi, európai és tengeren túli vállalkozás volt. 

A Foodapest jelentős agrárdiplomáciai esemény színhelyéül is  szolgált, itt került sor ugyanis e hét csütörtökén  a visegrádi  négyek agrárminiszteri találkozójára. 

Emellett több száz szakember vett részt a minden eddiginél  gazdagabb, a kiállítást kísérő szakmai programokon. A különböző  szakmai tanácskozások és eszmecserék központi témája az Európai  Unió, ezen belül is az unió által támasztott piaci kihívás volt. 

Az idén először a kiváló borok mellett a hungarikumnak számító  pálinka is szerepelt az italok nemzetközi versenyén, a VinAgorán,  amelynek díjkiosztó ünnepségét ugyancsak a Foodapesten tartották. 

A szakkiállítást kétévente rendezi meg a Hungexpo Rt., így arra  legközelebb 2006-ban kerül sor.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!