Friss hírek

2005.01.19. 17:55

A Fizika Nemzetközi Éve - előadások a BME Fizikai Intézetben

Elsősorban középiskolás diákok számára rendeznek előadásokat a Fizika Nemzetközi Éve keretében a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Fizikai Intézetében csütörtökön - tájékoztattak a szervezők.

BAMA

Az eseményt Sipos János, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára nyitja meg, majd Kertész János akadémikus, egyetemi  tanár, a BME Fizikai Intézet igazgatója "2005: A Fizika Nemzetközi  Éve (Einsteintől az ENSZ-ig)" címmel tart előadást - olvasható a  rendezvény honlapján.

Előadást tart - a többi között -  az optikai adattárolásról  Lőrincz Emőke egyetemi docens, a számítógépes hologram-készítésről  Papp Zsolt egyetemi adjunktus és a cunami fizikájáról Jánosi Imre  egyetemi docens.

A rendezvény szünetében az érdeklődők hologram kiállítást is  megtekinthetnek. A kiállítást követően több előadó fizikai  kísérletekről számol be.

Az ENSZ Közgyűlése tavaly nyilvánította a Fizika Nemzetközi  Évének 2005-öt a fizikai társulatok öt évvel korábbi  világkonferenciáján született javaslat nyomán. 

A kvantummechanika és a relativitáselmélet 1905-ben indult  útjára Albert Einsten korszakalkotó cikkei alapján, a fizika éve  programsorozat fő kezdeményezője, az Európai Fizikai Társulat e  centenáriumot ünnepli világszerte. 

Albert Einstein száz éve írta meg a fizika három nagy területét  megalapozó legendás tanulmányait. A speciális relativitáselmélet  megalkotásával "feltette a koronát" a klasszikus fizikára. 

A kvantumelmélet kiindulópontjául a fotoeffektussal kapcsolatos  magyarázata szolgált, később ezért kapta a Nobel-díjat. Harmadik  fizikatörténeti jelentőségű dolgozatában, az úgynevezett  Brown-mozgás leírásával a korszerű statisztikus fizikát teremtette  meg.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!