Friss hírek

2005.01.19. 14:13

Havril András lesz a vezérkari főnök

A külföldi szerepvállalásokat, az önkéntes haderő fejlesztését, valamint a minisztérium és a Honvéd Vezérkar integrációját nevezte a következő időszak legfontosabb honvédelmi tennivalóinak a miniszterelnök.

BAMA

Gyurcsány Ferenc minderről akkor beszélt, amikor Juhász Ferenc honvédelmi miniszterrel közösen szerdán bemutatta a Magyar  Honvédség új vezetőit, akiket február 1-ei hatállyal nevez ki a  köztársasági elnök.

"A Magyar Honvédség talán legfontosabb feladata, hogy a NATO  szövetséges tagjaként biztosítsa a nemzetközi műveletekben való  magyar katonai jelenlétet, mert Magyarország határai biztonság  tekintetében nem ott húzódnak, ahol látjuk az államhatárt a  térképeken" - mondta.

Juhász Ferenc közölte: kezdeményezi Havril András altábornagy  egy rendfokozattal való előléptetését. Elmondta: Braun László  elsősorban a műveleti feladatokért, Mikita János pedig a műveleti  háttértámogatás biztosításáért felel majd, míg Tömböl László  feladata a törzs igazgatása lesz.

Gurcsány Ferenc hangsúlyozta, hogy "a köztársaság biztonságának  megőrzését időnként Magyarországtól nagyon távoli pontokon kell  szolgálni". Az a döntés továbbra is érvényes - tette hozzá -, hogy  "egyszerre, egy időben ezer katona külföldi állomásoztatására és  szerepvállalására kell a feltételeket megteremteni és biztosítani".

Mint mondta, folytatni kell az önkéntes haderő fejlesztését.  "Olyan haderőt szeretnénk, amelyre rábízhatjuk országunk  biztonságát, családunk és gyermekeink biztonságát" - jelentette ki.

"Azt kérem az új vezetéstől, azt kérem a miniszter úrtól, hogy  nagy ütemben folytassák a minisztérium és a vezérkar integrált  működésének kialakítását. Az ehhez szükséges szervezeti, irányítási,  döntéshozatali, folyamatszervezési döntéseket mielőbb hozzák meg, és  egy új integrált vezetéssel biztosítsák a hatékonyabb működést" -  mondta a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc közölte, hogy a miniszter által javasolt  személyekkel egyetért, s támogatja munkájukat.
Szenes Zoltánról, a leköszönő vezérkari főnökről azt mondta: "a  tábornok urat jó katonának tartom, köszönöm eddigi munkáját".
Juhász Ferenc honvédelmi miniszter azt mondta, hogy a  miniszterelnök által megfogalmazott feladatok közül kiemelt  fontosságú az Európai Unió, a NATO és az ENSZ műveleteiben való  magyar részvétel, s ennek szervezése hárul Braun László  vezérőrnagyra.

A miniszter ismertetése szerint az Országgyűlés honvédelmi  bizottsága január 27-én hallgatja meg az új vezérkari főnököt.  Hozzátette, hogy az új vezetők a bizottsági meghallgatás után  nyilatkozhatnak a sajtónak.
"Az a szándékunk, hogy a vezetőt egy csapat erősítse, az a  szándékunk, hogy a Honvédelmi Minisztériumban egy olyan integrált  szervezet jöhessen létre, amelyet tízegynéhány éve nem tudtak  megvalósítani Magyarországon" - tette hozzá.

Mint mondta, a kormány tavaly december 21-én a következő tíz év  feladatait meghatározva (...) "arra ösztönzött bennünket, hogy egy  olyan struktúrát alakítsunk ki, amely 30 ezer alatti".
Ennek kialakítását úgy végzik el, hogy a szárazföldi csapatoknál  és a légierőknél dolgozó katonák létszámát lényegileg nem, ellenben  a vezetés és a háttérintézmények struktúráját alapvetően  megváltoztatják. A cél, hogy az ország biztonsága ne csorbuljon, és  a vezetés hatékonysága  erősödjön - mondta a honvédelmi miniszter.

Közölte: a minisztérium költségvetési támogatása lehetőséget  biztosít arra, hogy az elkövetkezendő időszakban folytassák a  fejlesztéseket. Ebben törés nem lesz, legfeljebb az ütemezésben  történhet változás - fűzte hozzá.

Kérdésre válaszolva Juhász Ferenc azt is elmondta, hogy a  háttérintézmények átalakítása egyben létszámleépítést is jelent. "Torz állományarány alakult ki a Magyar Honvédségben, minden  egyes úgynevezett harcoló katonára egy kiszolgáló háttérszemély jut.  Ezt az arányt kívánjuk megváltoztatni" - jelentette ki.

-->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!