Friss hírek

2005.11.25. 20:56

Erdélyi magyar egyházak támogatása

BAMA

Erélyesen fogalmaztak az erdélyi magyar egyházfők csütörtökön, amikor magyar

kormánytagokkal találkoztak Budapesten. Míg a magyarországi egyházak a 2006-os

költségvetési tervezet szerinti forráscsökkenés miatt szociális intézményeikért

aggódnak, addig erdélyi részről szintén aggodalmakkal teli találgatások

kísérték a jövő évi magyar költségvetésből a határon túlra szánt kereteket,

valamint a visszaszolgáltatásra váró magyarországi egyházi ingatlanok

helyzetét, jelenti a CENA hírügynökség. "Azt, hogy Magyarország nem tudja a

határon túliaknak visszaadni az ingatlanjait, el tudom fogadni. Azt azonban már

nem, hogy azt sem kérhetjük: adja vissza a javainkat a magyarországi református

egyháznak, hogy azzal családon belül rendezzük el a kárpótlásunkat.",

jelentette ki Pap Géza erdélyi református püspök. Tempfli József katolikus

püspök szóvá tette: már az Antall-kormány idején visszakérték azokat a

budapesti épületeket, amelyek a nagyváradi püspökség tulajdonát képezik, köztük

az úgynevezett Széchenyi-palotát, amelyet annak idején a gróf íratott a

nevükre. Tőkés László királyhágómelléki református püspök szerint nagy

ellentmondás feszül a Szülőföld-program, a nemzeti felelősség megfogalmazása,

és a megvalósulás gyakorlati tényei között. A Királyhágómelléki Református

Egyházkerület 2002-2003-ban 46,8 millió forintot, a Református Világszövetség

európai nagygyűlésének megszervezésére pedig külön támogatást kapott. Ezzel

szemben 2004-ben 38,4 millió, 2005-ben pedig már csak 24 millió forint jutott

az egyházkerületnek. Megjegyezte: a többi egyház esetében is hasonló a helyzet.

"Ha ez az alamizsna is csökken, akkor önök csak újratermelik a mi

szegénységünket.", tette hozzá, áll a jelentésben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!