Friss hírek

2005.11.29. 18:37

Fárasztó költségvetési hajrá

Igazi szavazási nagyüzem volt tegnap a Parlamentben. A honatyák a költségvetési módosítások mellett többek közt elfogadták a felsőoktatási törvényt és a földosztásról szóló jogszabályt is.

BAMA

Reggel kilenc órakor kezdődött a szavazási nagyüzem az Országgyűlésben. A honatyák a jövő évi költségvetéshez kapcsolódó módosító indítványokról voksoltak a T. Házban. A parlamenti padsorokból a kormány által előterjesztett dokumentumhoz közel ezer egyéni javaslat érkezett, amelyekről összesen négy óra alatt döntöttek a honatyák. Mindezt jelképesen kell érteni, mivel a jelenlévők többsége aligha tudta, pontosan mihez adja voksát. Mandur László, az Országgyűlés alelnöke mindössze az indítvány számát és az előterjesztő nevét jelentette be a szavazás előtt. A „tájékozódást” a frakciók által kijelölt képviselők segítették, akik a voksoláskor bekiabálták, sőt, kis zászlókkal jelezték pártjuk álláspontját, így a honatyák tudták, hogy melyik javaslatot támogassák, és mit utasítanak el. A maratoni gombnyomássorozat hamar lefárasztotta a képviselőket, egy idő után sokan újságjaik mögül nyúltak ki. Medgyessy Péter volt miniszterelnököt is inkább a sajtó kötötte le, mint a voksolás. Szavazás közben Horn Gyula is kedélyesen beszélgetett padtársaival, hasonlóan cselekedett Orbán Viktor Fidesz-elnök is. De voltak olyanok is, akik mobiljuk fényképezőgépét tesztelték, míg mások telefonjukon vitatták meg kisebb-nagyobb ügyeiket.

A voksolás délután egy órakor ért véget. A honatyák az ezer módosító javaslatból alig ötvenet támogattak. Ezek kivétel nélkül a kormánypártok és a kabinet előterjesztései voltak, az ellenzéki kezdeményezéseket elutasította a többség.

A döntések értelmében jövőre egész évben az ideivel azonos mértékű normatív támogatást kapnak a művészeti iskolák. A parlamenti frakciók az ügyben összefogtak, és a kormány elképzeléseivel szemben fenntartották az iskolák támogatásának mértékét 2006-ban is. A korábbi elképzelésnél szintén több juttatást kapnak a szociális intézmények. Az elfogadott előterjesztések nyomán valamelyest emelkedett az önkormányzatoknak juttatott támogatások mértéke is. Mindez nem elégítette ki az érintetteket: az önkormányzati vezetők továbbra is azt hangoztatták, több pénzre lenne szükségük. A jövő évi költségvetésről december 19-én, a végszavazással zárul a vita.

MDF-es kitűző az euróért

Az euró 2010-es bevezetéséért kampányolt az MDF kedden a parlamentben, arra kérve a képviselőket, hogy a jelenlegi formában ne szavazzák meg a költségvetési sarokszámokat. A honatyák az ebédszünetben, levelet és EURO 2010 feliratú nemzeti színű kitűzőt vehettek át az MDF-frakció tagjaitól. Úgy tudjuk, a kitűzőket a parlamenti ülésteremben osztották volna, ám Szili Katalin házelnök ehhez nem járult hozzá. Dávid Ibolya, az MDF elnöke a jelenlévő újságíróknak elmondta: az MDF arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy bár a kormány meghirdetette az euró 2010-es bevezetését, a költségvetési hiányt növelő, osztogató büdzsét terjesztett elő, amellyel Magyarország távolabb kerül az eurózónától.

Elfogadták a számokat – Újabb EU-intő

A jövő évi költségvetéshez benyújtott 948 módosításról voksoltak tegnap a Parlamentben. A módosításoknak köszönhetően 200 milliárd forinttal emelték meg a büdzsé kiadásait és bevételeit. A parlament a vita végén a kormánytöbbség elfogadta a fő számokat: a kiadási oldalon 7 ezer 506 milliárd, a bevételi oldalon 5 ezer 975 milliárd forint szerepel. A hiány 1531 milliárd forint. „Magyarország az egyetlen uniós tagország, amelynek költségvetési hiánya nem felel meg az Európai Unió ajánlásainak” – jelentette ki tegnap Joaquin Almunia, az EU-bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa. Mivel Magyarországgal gondok vannak, a brüsszeli testület már a harmadik figyelmeztetés megtételére kényszerül.

Új felsőoktatási törvény és életjáradék-program

Az Országgyűlés pontosította a „földért életjáradékot” program feltételeit. Az előterjesztés szerint a földalap az 55. évét betöltött, saját jogú nyugellátásban részesülő tulajdonostól, továbbá a 62 év feletti tulajdonostól vásárolhatja meg a termőföldet, életjáradék fizetése ellenében. A korábbi szabályozás nem határozott meg pontos korhatárt, csak annyit tartalmazott, hogy a Nemzeti Földalap nyugdíjas tulajdonostól vásárolhatja meg a földet. A parlament elfogadta az Alkotmánybíróság határozata után módosított új felsőoktatási törvényt is. Ennek egyik lényege, hogy irányító testületeket nem, gazdasági tanácsokat viszont fel kell állítaniuk a főiskoláknak és egyetemeknek. A taláros testület október 25-én mondta ki több ponton az alkotmányellenesnek az új felsőoktatási törvényt. A májusban elfogadott, de Mádl Ferenc aggályai miatt ki nem hirdetett jogszabályhoz az alkotmányügyi bizottság 67 pontos módosítást nyújtott be, amit a parlamenti többség a zárószavazás előtt támogatott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!