Friss hírek

2005.11.03. 20:24

Javítani kell Szerbiában a nemzeti kisebbségek helyzetén

BAMA

Vojiszlav Kostunica szerb kormányfő és Kasza József, a Vajdasági Magyar

Szövetség elnöke tegnap teljes mértékű egyetértésre jutott a nemzetek közötti

viszonyokat illető kölcsönös bizalom és megbecsülés előbbrevitelének

fontosságáról, írja a Vajdaság Portál. A találkozóról kiadott közlemény szerint

közös erőfeszítéssel kell javítani a nemzeti kisebbségek helyzetén, s ennek

érdekében megbeszélés lesz majd a köztársasági igazságügyi illetve oktatásügyi

tárcavezetőkkel, valamint a belügyminisztérium képviselőivel. Mint elhangzott,

az igazságügyi szervekben lehetővé kell tenni a nemzeti kisebbségek részarányos

részvételét, a többnyelvű környezetekben nyelvtanfolyamokat kell szervezni a

rendőrök számára, az oktatásügyet illetően pedig a tantervekben kellő teret

kell adni a nemzetek közötti tolerancia témájának. Programot kell készíteni a

nemzeti kisebbségek védelméről is, áll a jelentésben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!