Friss hírek

2005.12.13. 18:07

Négymilliót ér az ártatlansága

4,6 millió forint kártérítésre kötelezte a magyar államot a Somogy Megyei Bíróság első fokon a nagyatádi Bogdány Józseffel szemben, aki az ítélet szerint 2002 nyarától 17 hónapot és 12 napot ült ártatlanul a kaposvári börtönben.

Nagy László

Szemérem elleni erőszak vádjával tartóztatták le a büntetlen előéletű férfit 2002-ben, s első fokon 4 év 2 hónap fegyházra ítélték. A megyei bíróság azonban – másfél évvel később – bizonyíték hiányában fölmentette a vádak alól. A jogerős ítélet szerint az első fokú bíróság rosszul mérlegelte a feltárt tényeket, bizonyítékokat, mert azok alapján nem állapíthatta volna meg a férfi bűnösségét. – Az anyósom és a nevelt lányom vádolt meg – mondta Bogdány József. – Azért találták  ki, mert nem tudták elfogadni, hogy cigányként bekerültem a családjukba. A bíróságon első perctől bűnösként kezeltek. Az ügyész csak rám nézett, és azt mondta: rács mögött a helye.

A börtönben még a gyilkosokénál is rosszabb a pedofilok megítélése, a rabtársak megalázták, verték és elvették az ételét. – Hónapokig májkrémen éltem, mert semmi mást nem hagytak nálam – mondta. – Még azt is megszabták a zárkatársaim, hogy mennyi ideig használhatom a vécét. Csak akkor javult a helyzetem, amikor megérkeztek a feleségem levelei, csomagjai. Akkor végre elhitték a többiek, hogy ártatlanul ülök.
Az asszony azt mondta: ma már szégyelli, hogy nem állt azonnal a férje mellé. Sokáig nem hitte el, hogy a lánya és anyja képes önzésből börtönbe juttatni a férjét.

Miután a férfi kiszabadult, hazatért Somogytarnócára. Az utcán mutogatta a végzést, így próbálta tisztára mosni a nevét. A családját azonban már nem találta ott. Nagyatádra költöztek, a tarnócai házuk pedig ebek harmincadjára maradt. – Néhány pofon után rájöttem: Somogytarnócán már nem fogadnak be. Eljöttem onnan én is. Hiába derült ki végül az ártatlanságom, mindent elvesztettem: a családom, a házam, a munkám, az egészségem. Egyik ismerősöm javaslatára indítottuk el a pert. Arra gondoltam: nincs vesztenivalóm, ennél rosszabb már úgysem lehet a helyzetem.

4,6 millió forint: ennyit ér egy cigány ártatlansága. Az ezt megerősítő másodfokú döntést és a pénzt már nagyon várják az atádi albérletben, ahol mára ismét egymásra talált férj és feleség. – 80 ezer forintból élünk, ebből 50 ezer megy a lakbérre és a rezsire. Ötvenéves vagyok, nem kellek sehova. A pénzből végre új életet kezdhetnénk. Már ki is néztük azt a kis házat, amit majd megveszünk. Az idei karácsonyunk szegényes lesz. Nem jut ajándék a gyerekeknek, de legalább végre hinni merünk benne, hogy most már véget ér ez a rémálom.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!