Friss hírek

2011.02.11. 20:08

Vizsgálnák a gyermekek után járó szavazati jogot

Szájer József szerint a vitaindítás egyik eszköze, ha a nemzeti konzultáció keretein belül vizsgálják, hogy kapjanak-e kiskorú gyermekeik után szavazati jogot a szülők - a fideszes európai parlamenti képviselő erről pénteken beszélt az MTI-nek.

(MTI)

Sajtóhírek szerint a Fidesz-KDNP Siófokra kihelyezett ülésén a politikus arról beszélt, hogy a szülők kapjanak minden 18 évesnél fiatalabb gyermekük után egy-egy plusz szavazati jogot. Az MTI-nek Szájer József úgy nyilatkozott, hogy a témát korábban a fideszes Révész Máriusz, illetve a Nagycsaládosok Országos Egyesülete vetette fel, ők pedig most egy vitát szeretnének elindítani az ügyben.

Indoklásként hozzátette, hogy az alkotmányról szóló nemzeti konzultáció keretében vasárnap hozzák nyilvánosságra azokat a kérdéseket, amelyeket az állampolgárok megválaszolhatnak, és ezek között várhatóan ez a téma is szerepelni fog.
 
Hangsúlyozta, hogy a frakcióülésen erről nem döntöttek, egyelőre a társadalmi vitát akarják elindítani.
 
Arra a kérdésre, hogy miért most került elő újra a téma, azt válaszolta, most zajlik az alkotmányozás és ez a kérdés a közjogi berendezkedés egyik alapvető intézményét érintené.


 
A képviselő arra a kérdésre, hogy miként nézne ki technikailag a javaslat, azt felelte, ezek a kérdések akkor merülnek fel, ha a kezdődő társadalmi vita eredményeként úgy döntenek, hogy azt vegyék be az alkotmányozásba. Úgy fogalmazott, már vannak létező minták, hiszen a családi pótlék esetében is el kell dönteni, hogy az melyik szülő után járjon, de váláskor is ki kell jelölni egy, a gyermekért felelősséget viselő személyt. Szavai szerint ezek olyan technikai kérdések, amelyekkel nem akarják terhelni a mostani vitát.
 
Szájer József úgy fogalmazott, nagyon büszke lenne arra, ha Magyarország lenne az első, amely megvalósítaná a választójog ilyen mértékű kiterjesztését, mert a 18 év alattiak az állampolgároknak az utolsó nagy csoportja, amelyik nem vehet részt a közügyek intézésében. Hozzátette, hogy ebben az ügyben külföldön is, például Németországban, komoly szakmai, tudományos és politikai vita zajlik.
 

(MTI) -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!