Gazdaság

2009.09.11. 18:52

Kíváncsi a cégvezetők fizetésére? Mi azok voltunk

Szeptember 15-éig kénytelen-kelletlen nyilvánosságra hozzák az állami és önkormányzati cégek a vezetőiknek kifizetett összegeket. Mi azonban megelőztük a hivatalos dátumot, igaz, titkolóztak még az érintett társaságoknál.

Harsányi Miklós

A hírek szerint a BKV-nál két és fél év alatt csaknem 1,5 milliárd forintot fizettek ki végkielégítésre. Ez volt az utolsó csepp a pohárban – a miniszterelnök ezután rendelte az adatok nyilvánosságra hozatalát.

A Balaton Hajózási Zrt.-nél elkészült a tízes lista; ezen a vezérigazgató, az igazgatóság elnöke, az igazgatósági tagok, a felügyelőbizottság (fb) elnöke, valamint az fb-tagok juttatásai szerepelnek. A Sonline.hu úgy értesült: a cég vezérigazgatója havonta 756 ezer forintot kap. Az idei cafetériajuttatás keretében pedig 852 ezer forintra jogosult, s hathavi végkielégítésre.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Titkolóztak az érintett társaságoknál
[/caption]
A Balaton Hajózási Zrt.-nél azt mondták: náluk nincsenek tűrhetetlenül magas bérek és kiugró végkielégítések. – A jogszabály szerint járunk el – magyarázta Horváth Gyula, a zrt. vezérigazgatója. – Az előírt időpontban az összes érintett személy adatai olvashatják a társaság honlapján.

A menedzsment fizetése helyett Bóna Ildikó szépségkirálynő bájos mosolyával kellett beérnünk a Kaposvári Városgazdálkodási Zrt.-nél. Szelektív hulladékgyűjtés, lomtalanítás, veszélyes hulladék – ilyen információkat olvashattunk még péntek délután is a honlapjukon. A cég marketing- és szolgáltatási igazgatója mindössze egy kurta levélben válaszolt megkeresésünkre. Az írásban tudatta: a zrt. vezetőjének bérével kapcsolatban forduljunk a többségi tulajdonoshoz, azaz a kaposvári önkormányzathoz.

– Körlevélben már intézkedtünk az ügyben, az előírásokra valamennyi gazdasági társaság vezetőinek figyelmét felhívtuk – közölte kérdésünkre Kéki Zoltán címzetes főjegyző. Megtudtuk: csupán a megyeszékhelyen 12 szervezet tartozik ebbe a körbe. Amelyik nem üzemeltet saját honlapot, azoknak az adatait a város internetes portálján helyezik el. Persze: majd.

– Felfordult a gyomrom, amikor meghallottam az egészet – foglalta össze tömören véleményét az előírásokról egy névtelenséget kérő kaposvári cégvezető. – Ez már mindennek a teteje; a gazdasági élet húsz csúcsvezetője miatt szórakoznak velünk. Tele a hócipőm!

Bár Szabó Zoltán, a siófoki Zöldfok Zrt. elnöke-igazgatója a jövő keddi határidő előtt nem nyilatkozott a céges fizetésekről, magáról az ügyről van a véleménye. – Minimum négy jelző jut az eszembe: képmutató, félrevezető, cinikus és igazságtalan – így Szabó Zoltán. – Azért képmutató, mivel olyan politikusok döntöttek, akik között egyeseknek milliárdos vagyona lehet. S ha valaki az osztalékból él, akkor a fizetésről akár le is mondhat. A cégvezetők legnagyobb része azonban a havi béréből vásárol. Én biztosan, s még véletlenül sem a vagyonom utáni osztalékból élek. Ugyanakkor félrevezetőnek érzem az egészet, mivel a rendelkezés nem tesz különbséget, hogy milyen önkormányzati társaságról van szó. S talán az se mindegy, hogy kötelező vagy nem kötelező feladatot lát el a szervezet, részesült-e önkormányzati támogatásban a cég. A Zöldfok – ellentétben a BKV-val – egyetlen fillért sem kapott.

Nincs gyászos hangulat a temetkezési vállalkozásnál. Legalábbis ezt állítják az érintettek. Puskás Béla, a megyei temetkezési kft. ügyvezető igazgatója pénteken arról beszélt: az öt évre visszamenő végkielégítéseket, s a személyi szerződéseket is nyilvánosságra hozzák, ám előbb lefolytatják a szükséges egyeztetést.

Havi 879 ezer forint – a Kapos Volán Zrt. igazgatásáért havonta ennyi jár a vezérnek. Nagyjából. Tavasszal még készségesen tájékoztatták szerkesztőségünket, ezúttal azonban elhárították az érdeklődést. Időt és türelmet kértek, a vezérigazgatói asszisztens ugyanakkor készségesen jelezte: a világhálón kedden minden fontos adatra rálelnek az érdeklődők. Népesnek ígérkezik a felhozatal, állítólag közel 30 személy nevét tüntetik fel.

Egyelőre nincs adat, de már erősen dolgozunk az ügyön – volt, ahol ezzel a „szellemes” fordulattal hárította az érdeklődést a cég első számú vezetője. A törzstőke 15 millió forint, saját tőke 15 millió forint – áll a kaposvári vízművek honlapján. A cégvezetés juttatása azonban nem publikus, legalábbis pillanatnyilag még nem az. Megkerestük Ift Miklóst, a kft. igazgatóját, ám – akárcsak Komáromi Attila, a vagyonkezelő zrt. igazgatója – jövő hétre ígért érdemi tájékoztatást. Magasabb fokozatba kapcsolnak viszont a buszosok: előreláthatóan már szeptember 14-én este zöld jelzést kap a Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. adatsora.

– Elvetélt ötlet az egész – így kommentálta a tájékoztatás körüli hercehurcát egy gazdasági szakember. Sokan tudni vélik: számos somogyi magáncég vezetőjéhez képest számottevően nagyobb összeget tesznek zsebre az egyes állami vállalatok vezetői. A megye egyik meghatározó vállalatát is megkerestük, ám Barkóczy István, a Sefag Zrt. vezérigazgatója sem kívánt e témában nyilatkozni.

– Azt a módit kellene követni, ami Nyugaton divat – reagált megkeresésünkre pénteken Varga József, a KVGY igazgatója, aki egyben a Somogyi Kereskedelmei és Iparkamara (SKIK) elnöke. Kifejtette: a fizetés a cég és az egyén között magánügy. A vezetők bére nem tartozik a nyilvánosságra, még akkor sem, ha állami vagy önkormányzati cég vezetőjéről van szó.
– Sokan csak és kizárólag az ügy pénzügyi oldalát nézik – folytatta Varga József. – Azt viszont nem, hogy az illető mit csinál a vállalat érdekében. Szerintem nincs szükség arra, hogy egymásra irigykedjenek az emberek.
Varga József amondó: minden esetben a vezetőnek vagy a felügyeleti szervnek kell eldöntenie, hogy ki, mit érdemel. S az adott körülmények között mekkora összeget tudnak fizetni a munkavállalónak.
Arra a kérdésre, miszerint a cégvezetői átlagkereseteknél jelentős eltérés van-e az országos és a somogyi között, Varga József azt felelte: nem foglalkozik mások fizetésével. Ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy – a dolgozók átlagkeresetéhez hasonlóan – számos somogyi vállalkozás vezetője kevesebbet kap, mint a fővárosban élők.



Müller János, a megyei mezőgazdasági termelők érdekvédelmi szövetségének titkára helyesnek tartja, hogy a közzéteszik a vállalatvezetők fizetését.
– Jópáran szerintem érdemtelenül nagy összeget tettek zsebre – közölte Müller János. – S nem csupán a fizetésről van szó, hanem az egyéb juttatásokra gondolok. Az igazgatósági-, illetve felügyelő bizottsági tagok olykor jelentős összeget kaptak, amely a mezőgazdasági gyakorlathoz képest meglepően soknak számít. Helyesnek tartom, hogy az állampolgárok látják a vezetők javadalmazását.
Müller János elfogadhatatlannak ítélte a mértéktelen végkielégítések kifizetését. Mint mondta, ez esetenként olyan állami, önkormányzat tulajdonú cégeknél is gyakorlattá vált, amelyek előzőleg hatalmas támogatásban részesültek. Müller szerint gyakran érdemtelenül, mértéktartás nélkül adták a pénzt. – Ez a mai gazdasági helyzetben elítélendő – szögezte le Müller János.
Megoldásként azt javasolta: jogilag szabályozzák, hogy a közvéleményt erősen irritáló hazai gyakorlat mihamarabb szűnjön meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!