Gazdaság

2008.08.08. 08:43

A kis adó is lehet néha nagy pénz

Az adóhatóság szerint kis adó. Hogy a gazdálkodó szervezetek is így gondolják-e? Az kétséges. Ám az biztos, hogy sok esetben a szakképző intézmények sorsa múlik azon, mennyi szakképzési hozzájárulást kapnak.

Márkus Kata

Kis adó, sok esetben mégis nagy gond a szakképzési hozzájárulás – állítja az adóhatóság.
– Előfordult, hogy a szakképző iskola helyett az intézményt működtető alapítványnak utalta át, persze szabálytalanul, a szakképzési hozzájárulás összegét egy pécsi székhelyű cég – tudtuk meg Marton Ferenctől, az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának sajtóreferensétőle.

– Ezért visszamenőleg csaknem ötmillió forintot kell befizetnie az állami költségvetésbe. Szabálytalanul számolta el a szakképzési hozzájárulásként fizetett összeget egy szekszárdi illetőségű gazdasági társaság is, amely saját dolgozóinak képzésére fordította a pénzt. Az alkalmazottakkal nem kötöttek tanulmányi szerződést. Így a képzésre kifizetett összeget az adóhatóság az utólagos ellenőrzés során nem fogadta el a szakképzési hozzájárulási kötelezettség teljesítéseként, és egymillió forint adókülönbözetet állapított meg.

A bér másfél százaléka a hozzájárulás

Szakképzési hozzájárulást azoknak az adózóknak kell fizetniük, akik alkalmazottat foglalkoztatnak. A mértéke a számviteli törvény szerinti bérköltség másfél százaléka. A hozzájárulás fizetési kötelezettsége ugyanakkor kiváltható gyakorlati képzés szervezésével; ebben az esetben nem kell a hozzájárulást az állami adóhatóság felé bevallani és megfizetni. A bruttó kötelezettség csökkenthető többek között szakképző iskola, valamint felsőoktatási intézmény számára nyújtott fejlesztési támogatással, saját dolgozó képzésére fordított összeggel.

Jelentős összeghez, harmincmillió forint fölötti szakképzési hozzájáruláshoz jutott a kaposvári Eötvös műszaki szakközépiskola csaknem 30 gazdálkodó szervezet jóvoltából tavaly – tudtuk meg Horváth Miklós igazgatótól. – Rendkívül fontos forrás ez az iskolának, hiszen kizárólag ebből tudunk fejlesztéseket megvalósítani. A hozzájárulásnak köszönhetően nyílt lehetőségünk az autó-tanszerviz bővítésére, mérőlabor kialakítására. Ezenkívül az iskola két épülete közötti informatikai kapcsolat kiépítéséhez és két informatikaterem berendezéséhez is jelentős segítséget jelentett.

Az idén a tavalyinál kicsit gyengébben állunk – tette hozzá az igazgató –, 12 millió forint a szakképzési hozzájárulás féléves összege. Sajnos sok vállalkozás nem él a lehetőséggel, és adóként fizeti be az APEH-nak. Így egyszerűbb a könyvelővel elintéztetni a fizetési kötelezettséget. Az iskolának közvetlenül fizetendő szakképzési hozzájárulás kicsit több utánajárást igényel. Többnyire azok a gazdálkodó szervezetek fizetnek az iskolának, amelyeknek a vezetői kapcsolatban állnak az intézménnyel. Például oda jár a gyermekük, vagy személyes ismeretségnek köszönhető, ha nem az APEH felé teljesítik a kötelezettségüket. Az átutalt összegek a munkabér függvényében néhány tízezer forinttól több millióig terjednek.

-->

Címkék#APEH

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!